Az lap csütörtöki számában emlékeztetett, hogy a Lukoil olajvegyipari részlege, a Lukoil-Nyeftyekhim 2001-2003-ban érdeklődött a kazincbarcikai cég részvényei iránt. Ezek zömét a Vienna Capital Partners és a CE Oil and Gas szerezte meg, de még a múlt heti varsói bevezetés előtt javarészt túladtak rajtuk.
A Lukoil-Nyeftyekhimnél elzárkóztak bármiféle vásárlási szándék kommentálásától. Egy bennfenntes mindenesetre feltételezte, hogy a Lukoil drágállja a BorsodChem varsói részvényárát.
Mint mondta, az orosz vállalatok kelet-európai akvizíciós gyakorlatát amúgy is a beruházási kötelezettségeket tartalmazó közvetlen ügyletek, illetve a közös vállalatok létrehozása jellemzi.
Annál is inkább, mert a térségbeli kocázatokat gyakran alábecsülik – tette hozzá, felidézve, hogy az orosz Siburt a magyar hatóságok 2001-ben meggátolták a BorsodChem és a TVK megszerzésében.
Mindamellett 2002-ben a magyar-orosz kormányközi bizottság áldását adta a Lukoil, a Borsodchem és TVK fejlesztési terveinek összehangolására, és a partnerkapcsolat máig is fennáll. Így a BorsodChem etilént vásárol a Lukoil-Neftekhimtől a TVK-n keresztül – jegyezték meg moszkvai megfigyelők.