A budapesti tőzsdeindex félelmetes tempóját a Mol diktálta, egyetlen hét alatt 10,8 százalékot emelkedett, és közel 10 700 forinton zárt pénteken. A részvények emelkedése mögött az olajár és a finomítói marzsok emelkedése áll, de segített az a bejelentés is, miszerint a Mol a horvát INA-val partnerségben a Földközi-tenger térségében keres további akvizíciós lehetőségeket a kitermelés területén. Ez beleillik a társaság stratégiájába, amely szeretné az értékláncot minél hosszabbra nyújtani, azaz nagyobb mértékben saját maga által kitermelt kőolajat feldolgozni. Ez a kőolajárak alakulását tekintve racionális és igen megtérülő lépés lehet. Köztudott, hogy a lengyel PKN, amely jelenleg nem rendelkezik kitermelési üzletággal, szintén az értékláncon felfelé terjeszkedne.
|
A többi vezető részvény közül egyedül az FHB volt képes tartani valamelyest a tempót a Mollal. A jelzálogbank részvényei egyetlen hét alatt 7,9 százalékot emelkedtek, követve az OTP korábbi pályáját. Az Egis kivételével a többi részvény árfolyama 1 százaléknál kisebb mértékben változott, ami azt mutatja, hogy az általános piaci rally után a befektetők a regionális összehasonlításban még olcsónak számító részvényekből csipegetnek.
Az elmúlt időszak legnagyobb vesztese, a NABI ismét szomorú hetet zárt 9,2 százalékos zuhanásával. A kérőre váró vállalat bejelentette, hogy dolgozóinak ötödétől válik meg a budapesti gyártelepen, és a jövőben egy-egy modell fejlesztésére fog csak koncentrálni. Az elbocsátások jövőre már éreztethetik hatásukat, de az elemzők szerint a vállalat aligha tud olyan mértékű költségcsökkentést végrehajtani, ami kompenzálhatja a forint erősödését a dollárral szemben. A nullszaldóhoz ugyanis legalább 220-230 forintos dollárra lenne szükség, de ez még a láthatáron sincs, sőt az árfolyam továbbra is rossz irányban mozog a vállalat szempontjából.
|
Az erős forint hatalmas veszteséget okoz a NABI-nak, viszont az országnak segít részben kivédeni az olajáremelkedés hatásait. A fekete arany árfolyama ugyanis minden várakozással ellentétesen továbbra is felfelé mozog, és már az 53 dolláros szintet is túllépte. Fundamentálisan ugyan aligha igazolható a jelenlegi ár, rövid távon mégis sokkal inkább a további emelkedés valószínű. Az olajár ugyanis ritkán szokott esni a fűtési szezon kezdetekor, ráadásul az amerikai készletadatok sem a vártnak megfelelően alakultak, ami részben az egymást érő hurrikánok következménye. Egy hónapon belül ugyanis immár harmadjára kellett lezárni az olajkikötők egy részét Louisiana államban, ahol a tankerhajókat szokták lefejni.
Az USA-ban minden a tőzsdék emelkedése ellen dolgozott a múlt héten. Johy Kerry demokrata elnökjelölt javított pozícióján a közvélemény-kutatásokban, az olaj ára újabb magasságokba emelkedett, a gazdasági adatok csalódást keltettek, és ráadásul Irak továbbra sem a béke szigete. A két megjelent gyorsjelentés szerint a General Electric és az Alcoa eredményei a vártnak megfelelően alakultak, ezért nem voltak képesek kizökkenteni a piacot a rossz hangulatából.
Szerdán sor kerül a harmadik, egyben utolsó elnökjelölti vitára, ez már kizárólag belpolitikai témákra korlátozódik. Elsősorban a gazdaság lesz terítéken, ami aligha Bush elnök kedvenc témaköre. Amennyiben Kerry képes Bush gazdasági programját kudarcként feltüntetni, akkor akár a vezetést is átveheti az elnökválasztási küzdelemben. Ez aligha javítana a Wall Street hangulatán, hiszen a tőzsde a felmérések szerint a jelenlegi elnököt szeretné újabb négy évre az ovális irodában látni.