A hulladék eltávolításának költségei a becsült adatok alapján meghaladják a 32 millió forintot. A főként ukrán feliratú települési hulladék eredetét az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség – a hulladék pontos azonosításával – vizsgálja.
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter levélben fordult Szerhij Poljakov ukrán környezetvédelmi miniszterhez, és arra kérte, hogy a két ország hatályos két- és többoldalú nemzetközi egyezményeinek szellemében, a „szennyező fizet” elvét és az elővigyázatosság elvét követve tegyen intézkedéseket a Tiszába került hulladék ügyének kivizsgálására, az okozott kár megtérítésének és a jövőbeni hasonló esetek elkerülésének érdekében.

Tartozások miatt autós sztrájkot tartottak az akkumulátorgyár-óriás egyik építője ellen
Mintegy 3-400 munkavállaló akasztotta meg a forgalmat az Iváncsán, még a Mediaworks lapja is beszámolt róla.