Belföld

A Java miatt fizet a Sun a Kodaknak

A Sun beleegyezett, hogy 92 millió dollárt fizessen az Eastman Kodak-nak, hogy ezáltal véget vessen a Kodak által indított szabadalmi pernek, amely az objektum-orientált programozás alapjait érintette – jelentette be a szoftvercég tegnap.

A megállapodás mindössze hat nappal azután született, hogy egy New York-i bíróság bűnösnek találta a Sun-t a Kodak szabadalmainak megsértésében, de még mielőtt felmérték volna az okozott károkat.

A Kodak hatalmas, 1,06 milliárd dollárnyi kártérítést szeretett volna igényelni a per által. A Kodak 2002-ben indította a pert, azt állítva, hogy a Java programnyelv elkészítésével a Sun megszegte három, a kilencvenes évek közepén bejegyzett szabványát. A fejlesztők és az ipar elemzői azzal kritizálták a bíró döntését, hogy a Kodak egy már a hatvanas évek óta használt technikát szabadalmaztatott magának utólag. Azzal, hogy a cégek peren kívül megállapodtak, a Sun nem feltétlenül ismeri el a Kodak szabadalmainak validitását, de a cég látszólag visszalépett attól a kezdeti hozzáállásától, miszerint a Kodak vádjai teljesen alaptalanok. „Nem ismerjük el, és nem is cáfoljuk az ellenünk felhozott vádakat” – mondta a Sun szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik