Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa (ADOSZT) szerint a három éve változatlan köztisztviselői illetményalapot legalább 6,5 százalékkal kellene emelni.
“A béremelés azonban nem járhat együtt létszámcsökkentéssel, főképpen az aktív korban lévő dolgozók foglalkoztatását nem érinthetik ezek az intézkedések” – áll a szakszervezet állásfoglalásában.
A szervezet hivatkozik Frits Bolkesteinre, az illetékes európai bizottsági főbiztosra, aki az ADOSZT szerint az új tagállamokat korábban arra buzdította, hogy növeljék az adóellenőrzésben foglalkoztatott adóügyi szakemberek számát.
“EU-tagként Magyarország közigazgatását a közösségi normákhoz igazodóan, az ott szokásos és ezért az országtól is elvárt módon kell szabályozni” – vélekedik a szervezet.
Az ADOSZT szerint az adóhivatalnál az idén “demoralizáló”, “káros” folyamatok indultak el azért, mert az APEH-nál teljesíthetetlen tervszámokat határoztak meg, s a munkavállalóknak nem biztosították a végrehajtott feladatokhoz megfelelő anyagi ellentételezést sem.
“Ezért az idén megkezdődött a legfelkészültebb munkatársak elvándorlása, ami az ADOSZT szerint közvetetten visszahathat az állami bevételek alakulására, a költségvetési egyensúly további romlására” – mutat rá a szakszervezet az állásfoglalásban.
Az ADOSZT szerint az adóhivatalnál dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének feltételeinek biztosításához a jövő évi bevételi előirányzatok tervezése során nagyobb felelősséget vár el a közreműködőktől.