Belföld

Módosíthatják az M6-os szerződést

Csillag István volt gazdasági miniszter az utolsó pillanatban írta alá a sokat bírált koncessziós szerződést, amelyet a Népszabadság szerint három nappal később máris módosítani fog a kormány.

Korábban megkezdődhetnek az M6-os autópálya építési munkálatai, a kormány ugyanis szerdai ülésén dönt a sokat vitatott koncessziós szerződés módosításáról – írja a Népszabadság. A jóváhagyásra váró, úgynevezett felmentési megállapodás lehetővé teszi, hogy a Dunaújvárosig vezető sztráda építése néhány napon belül megkezdődjön. A beruházás mielőbbi megindítására a cégek által a forgalomba helyezésére vállalt szoros határidő miatt van szükség.








Utolsó pillanat
Az ügy érdekessége, hogy Csillag István leköszönő gazdasági miniszter hivatali idejének utolsó pillanatában írta alá az M6-os megépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést. Mint ismeretes, a koncessziós szerződés szerint az M6 Duna Autópálya Konzorcium építheti a sztráda Dunaújvárosig tartó szakaszát, és ezt követően 22 évig üzemeltetheti is azt. A minisztérium szerint a magyar piacon kivétel nélkül újnak számító német és osztrák befektetőkből (Bilfinger Berger BOT GmbH-t, Porr Infrastruktur GmbH-t, Swietelsky International Baugesellschaft mbH) álló M6 Duna Autópálya Konzorcium a kedvező pénzügyi ajánlata miatt nyerte a tendert. Az M6-os dunaújvárosi szakaszának koncesszióját elnyerő M6 Duna konzorciumnak fizetendő nettó rendelkezésre állási díj 508 millió euró. Ehhez képest a második helyen szereplő Duna Menti Autópálya Konzorcium (DA) 47 millió euróval kért nagyobb összeget pályázatában.


Kockázatos konzorcium?



A pályázat nyertesének kihirdetését követően több támadás is érte a konzorciumot. Korrupciógyanús ügyek kerültek napvilágra, illetve magának az ajánlatnak az előnyeit is kétségek övezték a sajtó szerint.

Szakértők a magasabb árajánlat ellenére reálisabbnak tartják a pályázaton második DA autópálya-építésről és -nagyfelújításáról szóló tervét. Kevésnek tartják ugyanis a hat hónapot, amit a tendernyertes M6 Duna szán a minőségellenőrző munkálatokra, és véleményük szerint a terv túl szűk finanszírozási kerettel számol.

A mostani kormánydöntés ezen a problémán segítene. Szakértők szerint azonban a kockázatot tovább növeli, hogy a nyertes konzorcium két tagjának nincs útépítési kapacitása Magyarországon, és a harmadiké is csekély. Így a felkészülési idő legalább két hónappal hosszabb. Külföldi munkaerő alkalmazása esetén pedig lehetetlen tartani az ígért költségkereteket.

A GKM a kockázatok napvilágra kerülését követően azt állította: továbbra is a legelőnyösebb ajánlatnak tartja a nyertesét, és azt hangsúlyozza: a nagyfelújítás feladatát és kockázatát a koncesszor vállalja. Ha pedig az állam az út minőségét nem találja megfelelőnek, csökkentett mértékben fizet rendelkezésre állási díjat.

Módosítva, gyorsabban

Az M6-osnak legkésőbb 2006. március 31-éig kell elkészülnie, ehhez azonban a sztráda földmunkáit és a nagyobb műtárgyak alapozását már az idén meg kell kezdeni. A 2004-re tervezett munkálatokhoz szükséges idő a becslések szerint mintegy két hónap, ennyi viszont nem állna rendelkezésre, ha a beruházás eredeti menetrendjét követik.

A kivitelezők a vállalt feltételek mellett csak a koncessziós szerződés hatályba lépése, azaz a pénzügyi zárás után tehetnék meg az első kapavágásokat az új gyorsforgalmi út nyomvonalán. Ez azonban leghamarabb november közepére várható, így a tényleges munkavégzésre az idén lényegében nem maradna idő. A Népszabadság úgy tudja, a szerdán a kormány elé kerülő kiegészítő megállapodás segíthet az időzavarba került kivitelezőknek: már októberben megkezdhetik a munkát.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.