A jövő évi költségvetés célja, hogy igazságosabbá tegye a közteherviselést – mondta a miniszterelnök. – Ennek megfelelően igazságosabbá kívánják tenni a gyermeknevelő családok teherviselését és az otthonra váró fiatalok lakásvásárlási lehetőségeit. Jövőre állami garanciával támogatott lakáshitelt nyújtanak, és így 10 százalék önerő is elegendő. A költségvetési tervezet szerint a lakástámogatásra rendelkezésre álló forrás jövőre 217 milliárd forint lesz.
4 százalékos GDP bővüléssel számoltak
A költségvetési törvény készítésénél azzal számoltak, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 2005-ben mintegy 4 százalékkal bővül – közölte Draskovics Tibor Pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón.
Hozzátette: folyó áron a bruttó hazai termék értéke 22.250 milliárd forint, valamivel több, mint 90 milliárd euró.
Elmondta: a lakossági fogyasztás az idén 2-3 százalék, jövőre mintegy 3 százalék lesz. A nemzetgazdasági beruházás volumene a tervek szerint az idén 8-10 százalékkal, 2005-ben pedig 6-8 százalékkal bővül majd.
A kormány 100 milliárd forintos egyensúlyi és növekedési tartalékot képez. Ebből az összegből csak a kormány jóváhagyásával lehet kiadási tételt folyósítani.
3-4 százalékkal nőnek a reálbérek
A költségvetés tervezete szerint jövőre 3-4 százalékkal nőnek a reálbérek – közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. – így négy év alatt 30 százalékkal bővülnek a reálbérek.
Gyurcsány Ferenc elmondta: 2002-ben és 2003-ban a nyugdíjak reálértéke 17 százalékkal nőtt, míg az idén és jövőre 24 százalékkal emelkednek a tervezet szerint.
“Jövőre 2.085 milliárd forintot költünk nyugdíjra, 53 százalékkal többet, mint amit a megelőző kormány 2002-ben tervezett” – tette hozzá.
4,5-4,7 százalékos hiánnyal számolnak jövőre
A költségvetési tervezet szerint jövőre az államháztartás hiánya az önkormányzatokkal együtt az ESA rendszerben a GDP arányában 4,5-4,7 százalék lesz, az idei évben 5-5,3 százalékkal számolnak – mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón Budapesten.
A miniszter hozzátette: a tervezet szerint az államháztartás úgynevezett elsődleges ESA hiánya az idén 1,1 százalék lesz, jövőre pedig 0,9 százalékot tesz ki a GDP százalékában.
A tervezet szerint a jövőre 42 százalék lesz a jövedelemcentralizáció a GDP arányában, szemben az idei 43,5 százalékkal. Az újraelosztás mértéke EU transzferekkel 47,7 százalékos lesz jövőre, míg az idén 49,1 százalékkal számolnak. A tervezet szerint a költségvetés bruttó adóssága az idén a GDP 59,6 százalékát teszi ki, ami jövőre 58,6 százalék lesz. Az államháztartás bevételei a tervezet szerint jövőre 5,5 százalékkal, míg kiadásai 4,1 százalékkal bővülnek.