Belföld

A BM pozitívan véleményezte Felkai László munkáját

Szakmailag kifogásolhatatlan a fővárosi közigazgatási hivatal elmúlt években végzett tevékenysége - állapította meg a jelentés, amelyet Felkai László menesztése előtt három nappal szentesített a BM ellenőrzési hivatala - értesült a Népszabadság.

A cikk szerint Felkai László leváltása előtti pénteken készült el az az átfogó vizsgálati jelentés, amely a közigazgatási hivatal elmúlt éveinek tevékenységét vette górcső alá.

A Belügyminisztérium koordinálásában, több tárca bevonásával végzett ellenőrzés összegző megállapításai többnyire pozitívan minősítik, szakmailag felkészültnek értékelik a hivatal munkáját, amelyben nem találtak kivetnivalót – értesült a Népszabadság. Információink szerint Lamperth Mónika belügyminiszter még a nyáron közölte Felkai Lászlóval, hogy egyetért a BM Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatala által koordinált anyaggal, s arra maga is áldását adja.

Ennek tükrében különös az alig hetvenkét óra alatt bekövetkezett hirtelen fordulat: a hivatalvezető múlt hétfő reggel még annak tudatában állhatott munkába, hogy tevékenységét miniszteri szinten is elismerik, a délutáni órákban viszont rapid módon eltávolították.Kérdésessé vált ezzel, hogy szentesíti-e a belügyminiszter a teljesen kész jelentést. Lamperth Mónika, amennyiben áldását adja az ellenőrzési hivatal vizsgálati anyagára, szakmailag végképp indokolhatatlanná válik Felkai eltávolítása. Ám ha a jelentést nem hagyja jóvá, úgy közvetlenül a BM ellenőrzési hivatalának, közvetve a szakfőosztályok munkáját kérdőjelezi meg – mutatnak rá névtelenséget kérő szakértők.

Találgatások szerint Felkai menesztésének hátterében az állhat, hogy összeférhetetlennek minősítette Demszky Gábor a főpolgármesteri és az európai parlamenti képviselőséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik