A Concorde továbbá tájékoztatást kér új napirendje szerint, a Heineken csoport tagvállalatai felé kifizetett különböző díjakról és a Heineken csoport tagvállalataival kötött szerződések részleteiről, továbbá azokról az információkról, amelyeket az elmúlt 12 hónapban a Heineken csoport tagvállalatai felé a társaság megadott, ugyanakkor a társaság egyéb részvényesei nem ismerhettek meg. Napirendre tűznék még a Brau Rt. gazdasági és pénzügyi helyzetéről is, és a 2004. első féléves gyorsjelentésben közölt eredmény kialakulásához vezető okokról – adta ki sajtóközleményében a Concorde Rt.
Az alapkezelő indoklása szerint a Brau jelenlegi fb tagjai munkaviszonyukból adódóan vagy megbízási szerződéseik révén függő viszonyban vannak a Heineken csoporttal. Vélhetően emiatt az fb tagok nem a tőlük elvárható gondossággal és eredményességgel végezték feladataikat és jelentős szerepük van a társaság gazdálkodásának drasztikus romlásában.
A Concorde álláspontja szerint a részvényesi struktúrát jobban visszatükröző felügyelő bizottság kialakítása esélyt adhat arra, hogy a társaság nem csupán az egyik részvényes sajátos céljainak érdekében, hanem minden részvényest egyaránt kedvezően érintő eredményjavulás érdekében fog a jövőben gazdálkodni.
Az alapkezelő a közleményében rámutat: a Heineken sör értékesítése Közép-Európában a BBAG csoport felvásárlása révén az első félévben 34,4 százalékkal növekedett, ugyanakkor a magyar leányvállalat nyeresége 85 százalékkal csökkent.
Közli azt is, hogy a Brau Rt. az elmúlt 12 hónapban megtagadta a részvényesek egyenlő elvek szerinti tájékoztatását, és ezen a gyakorlaton a törvényesség érdekében változtatni kíván.