A 29 éves szakember 1999-ben szerzett közgazdász diplomát a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola vendéglátó és szálloda szakán.
Első munkahelyén a Lánggasztronómia Kft. által üzemeltetett Gundel Étteremben special project managerként saját ötletű események megvalósításával foglalkozott. Számtalan hűségprogram és akció szervezése mellett nevéhez fűződik a gazdasági élet szereplőinek legrangosabb éves találkozója, a Figyelő Top 200 Gála életre hívása.
Később a Hajógyári-szigeten az Events Hall rendezvénycsarnok és a Gourmax Catering értékesítési vezetője lett, ahonnan már egyenes út vezetett hazánk egyik piacvezető event marketing ügynökségéhez, a Roxer-HD Kft-hez, ahol értékesítési igazgatóként részt vett a cégcsoport újdonsült catering cégének bevezetésében is.
Az elmúlt fél évben szponzorációs stratégaként tagja lehetett annak a csapatnak, amely a Ringier Kiadó új rendezvényszervező divíziójának elindításán dolgozott.
A Direkt Marketing Szövetségben betöltött főtitkári feladatok ellátásával az évek során összegyűjtött koordinációs ismereteit fordíthatja a közel 50 tagvállalatot számláló szövetség javára.