A közlemény szerint a 3,7 hektáros területen az első ütemben 420 lakás épül fel 2005 második felére. A három lépcsőházas, pincegarázsos, öt emelet és két szint tetőtérrel ellátott épületegyüttesben 28-75 négyzetméter nagyságú lakásokat alakítanak ki.
Szél Imre a beruházó cég értékesítési vezetője az elmondta: a Kondorosi út 8. szám alatti, eredetileg ipari ingatlanként üzemelő épület, később lakóház helyén épülő lakónegyed I. ütemének költsége mintegy 5 milliárd forintot tesz ki.
Ebből a telek értéke mintegy 1,1 milliárd forint volt. A régi épületek bontási költsége, és a 28 lakó elhelyezése 220 millió forintba került.
A beruházás I. ütemének kivitelezése 3,25 milliárd forintot emésztenek fel, továbbá az irodafenntartás, a marketing költségei 360 millió forintot tesznek ki.
Az értékesítési vezető közölte: a beruházó a HVB pénzintézettől a telek megvásárlására 755 millió forintos, míg a projekt megvalósítására 3,87 milliárd forintos hitelt vett fel. A lakásvásárlók a HVB Jelzálogbankon keresztül juthatnak államilag támogatott lakáshitelhez.