Belföld

A Microsoft fellebbezését tárgyalja az EU-Bíróság

A Microsoft súlyos hátrányt szenved ha a Windows operációs rendszert a Windows Média Player audiovizuális szoftver nélkül kell terjesztenie - közölte a cég ügyvédje az EU-Bírósággal.

A bíróság elnöke Bo Vesterdorf már a második napja hallgatja a Microsoft indoklását a márciusban kivetett uniós bírság fizetésének azonnali megkezdése ügyében. Az EU-Bizottságot a bíróság ezt követően hallgatja meg.

A Bizottság vétkesnek találta a Microsoftot szabadverseny törvények megsértésében a Windows operációs rendszer alkalmazásainak monopolisztikus szándékkal a versenytársak hátrányára történt kihasználásában. A Microsoft a büntetés kifizetésének felfüggesztéséért folyamodott fellebbezésének tárgyalása időtartamára, ami akár négy évnél is hosszabb időt is igénybe vehet. A Microsoft kifizetett már 497 millió euró (611,4 millió dollár) büntetést.

“A Microsoft kénytelen lesz a Windows egy olyan verzióját kifejleszteni amelyre egyébként soha nem gondolt volna és még el is kell látnia az a Windows védjeggyel” – mutatott rá Jean-Francois Bellis a bíróság előtt. “A döntés Microsoft üzleti modelljének és fejlesztési koncepciójának a lényegét dúlja fel.”

Linda Averett a Microsoft szakértője kifejtette, hogy számos weboldal és alkalmazás működésképtelenné válhat a Windows Media Player kizárása miatt. “A Windows operációs rendszerrel telepített számítógépeket vásárló felhasználók becsapva érezhetik magukat ha működésképtelen weboldalakkal kényszerülnek szembesülni.” A felhasználók bizonytalanná válhatnak a Windows jövőbeni változásait illetően is. “Milyen elemeit operálják ki még? Esetleg talán a grafikai programot?” – tette fel a kérdést. “Ezt nagyon súlyos problémának kell tekinteni.”

A Bizottság szerint a fenti felvetés nem jelent problémát, mivel a számítógép gyártók változatlanul audiovizuális szoftverrel együtt értékesítik majd termékeiket. A különbség abban rejlik, hogy a gyártók számos eltérő audiovizuális szoftver közül választhatják majd ki az elképzeléseiknek leginkább megfelelőt, ami versenyhelyzetet teremt a fejlesztők között és végső soron a minőség javulásához vezet.

A RealNetworks Inc., melynek terméke a Windows Media Player egyik riválisa, bemutatót tart majd a Bíróságnak annak demonstrálására, hogy más audiovizuális eszközök is problémamentesen futhatnak Windows környezetben. Averett azonban a Microsoft részéről azonban rámutatott, hogy ilyen külső alkalmazások számára a Windows egyes funkciói egész egyszerűen nem elérhetőek.

Vesterdorf arra kért magyarázatot a Microsofttól, hogy pontosan miért is szenvedne helyrehozhatatlan hátrányt azzal, ha az EU-Bizottság felszólításának eleget téve megosztaná technológiáját versenytársaival.




Ajánlott videó

Olvasói sztorik