Az EU pénzügyminisztereinek tanácsa novemberben dönt róla, hogy mi legyen Görögországgal, miután nemrég kiderült, hogy Athén 2000 óta félretájékoztatja Brüsszelt költségvetési helyzetéről és nem kizárt, hogy csak így tudott csatlakozni az eurózónához. A görög büdzsé hiánya jelenleg is 2,3 százalékkal van az uniós szabályok által engedélyezett felett (5,3 százalék).
Joaquín Almunia gazdasági és pénzügyi biztos szóvivője szerdán egyértelműen cáfolta, hogy – mint azt német politikusok pedzegették a napokban – Athénnak büntetésből esetleg vissza kellene fizetnie az elmúlt négy évben kiutalt kohéziós támogatásokat, mintegy 1,2 milliárd eurót. Mint ismeretes, az eurózóna költségvetési szabályainak – a stabilitási és növekedési paktumnak – folyamatos figyelmen kívül hagyása többek közt a „kohéziós csap” elzárását is magával vonhatja a támogatásra jogosult országok esetében.
Az már a múlt héten egyértelművé vált, hogy a legkomolyabb szankciótól Athénnak nem kell félnie, eurótagságát senki nem kell kérdőjelezi meg. „A döntés [Görögország csatlakozása az eurózónához] az akkor elérhető legjobb adatok alapján született” – utalt Almunia szóvivője a 2000-ben meghozott (az 1999-es számokon alapuló) határozat körülményeire múlt csütörtökön. „Nem hiszem, hogy bármiféle lehetőség lenne az ilyenfajta döntések újranyitására” – tette hozzá.
Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az aktuális (vagyis idei) költségvetési deficittel. A görög büdzsé még mindig a tilosban van, tehát az EU pénzügyminiszteri tanácsa szankcionálhatja őket, egy idő után például a kohéziós támogatások felfüggesztésével. Minderről azonban leghamarabb csak a novemberi tanácsülésen lesz döntés, és először (októberben) még a Bizottságnak is véleményt kell formálnia a görögök által benyújtott költségvetési tervekről. Az athéni kormány a napokban hozta nyilvánosságra a 2005-ös költségvetés tervezetét: eszerint jövőre a maximális 3 százalék alá csökkenne a deficit. A pénzügyminiszteri tanács júliusban négy hónapos határidőt szabott Athénnak a szükséges intézkedések megtételére, és ha ezeket kielégítőnek találja a deficiteljárással árhuzamosan folyó kohéziós eljárás automatikusan megszűnik, mint korábban Portugália esetében.