Belföld

Gyurcsány első útja Lomnicihez vezetett

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként tett első hivatalos látogatásán megbeszélést folytatott Lomnici Zoltánnal, a Legfelsőbb Bíróság elnökével , akitől független, erős és hatékony bírói szervezetet vár el.

Nincs biztonságos Magyarország független és hatékony bíróságok nélkül – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Lomnici Zoltán főbírónál tett pénteki látogatását követő sajtótájékoztatón a Legfelsőbb Bíróság (LB) épületében. “Egyetértettünk abban, hogy nincs biztonságos Magyarország erős, kiszámítható, független, gyorsan és hatékonyan eljáró, jól felkészült bírói szervezet nélkül” – jelentette ki a miniszterelnök a mintegy félórás megbeszélést követően. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy a bíróság függetlenségének politikai oldala tiszta, elfogadott és becsben tartott. Beszélt arról is, hogy az igazságügyi reform eddigi eredményeit sokra tartja, jelentős előrelépés történt a jogbiztonság terén.

Hozzátette: arra kérte az LB és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökét, hogy a lehető leggyorsabban találkozzon az új igazságügy-miniszterrel, és alakítsanak ki szoros munkakapcsolatot annak érdekében, hogy a tíz éve megkezdett igazságügyi reform minden magyar polgár számára érzékelhetővé váljon.

Lomnici Zoltán a sajtótájékoztatón köszönetet mondott azért, hogy a miniszterelnök elsőként az LB elnökét látogatta meg. Kifejtette: a magyar alkotmány szerint a bírói szervezet független, a hatalmi ágak egyenrangúak, ugyanakkor együtt kell működniük. Ennek jegyében jött létre a találkozó.

Lomnici Zoltán ismertette az igazságügyi reform utóbbi években elért eredményeit, így például, hogy a tavaly felállított három új ítélőtábla egy év alatt 90 százalékban feldolgozta a magyar bíróságok 15 év alatt felhalmozódott ügyhátralékát.

A közvélemény-kutatások szerint a bíróságok a három legelfogadottabb állami szerv közé tartoznak. Lomnici Zoltán támogatást kért a miniszterelnöktől ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás megőrizhesse függetlenségét, semlegességét, távol tarthassa magát a politikától.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik