Belföld

A Jukosz mégsem tud szállítani Kínába

Az ostromlott Jukosz orosz olajcég kedden - előzetes bejelentésének megfelelően - leállította a Chinese National Petroleum Corporation (CNPC) kínai állami társaságnak szánt vasúti szállításait.

A Jukosz – amelynek vagyonát és számláit zárolták az adóvégrehajtók, akik fő termelő egysége kiárusítására készülnek – megerősítette, hogy nem tudja fizetni a szállítási díjat és az exportvámot, s ezért az év végéig egymillió tonnával mérsékelni kényszerül a CNPC-nek szánt szállításait.

Mindamellett reményét fejezte ki, hogy néhány hét múlva képes lesz felújítani ezeket a vasúti szállításokat, s egyben garantálta a második számú kínai olajcég, a Sinopec megrendeléseinek teljesítését. A CNPC fenyegetőzött, hogy bírósághoz fordul kártérítésért, ha a Jukosz nem tesz eleget szerződéses kötelezettségeinek (bár az orosz cég vis maiorra hivatkozhat).

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök a múlt héten Moszkvában vállalta a Jukosz szállítási költségeinek fedezését. A kínai olajimport mintegy 7 százaléka esik a Jukoszra.

A Jukosz tavaly a 3,5 millió tonna kőolajat exportált Kínába, amit 2006-ra meg kívánt négyszerezni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.