Belföld

Közös projektekről állapodott meg a budepesti és a pekingi reptér

Összehangolt tevékenységről és közös projektek indításáról szóló stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá pénteken Budapesten a pekingi és a budapesti légikikötőt üzemeltető két társaság vezetői.

Li Peiying, a pekingi repülőteret is működtető Capital Airports Holding Company elnöke és Kepecs György, a ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. igazgatóságának elnöke hangsúlyozták, hogy az együttműködés hozzájárulhat a két ország közötti utas- és áruforgalom jelentős bővítéséhez.

A kínai társaság részvételét illetően a Budapest Airport privatizációjában Li Peiying annyit mondott: “szándékunkban áll tanulmányozni a további együttműködési lehetőségeket”.

Kepecs Gábor méltatta, hogy a kínai társaság Európában Párizs után másodikként a Ferihegyi repülőtérrel kötött megállapodást. Emlékeztetett arra, hogy a kelet-európai régióban Kína legnagyobb partnere Magyarország. Hangsúlyozta: a BA Rt. célja, hogy a térség utas- és áruforgalmi központjává váljon, amit a most aláírt megállapodás is elősegíthet.

Li Peiying elmondta, hogy a várakozások szerint 2020-ra Kína a negyedik legfontosabb küldő ország lesz, évi 100 millió turistával. Az elmúlt tíz évben a kínai kiutazók száma évente átlagosan 15 százalékkal nőtt, tavaly már mintegy 2 millióan utaztak Európába. “A kínai légitársaságok a következő években az előrejelzések szerint fenntartják évi 8 százalékos bővülési ütemüket” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik