Gyurcsány Ferenc csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy Bene László dandártábornokot, a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának vezetőjét nevezi ki szeptember 16-i hatállyal országos rendőrfőkapitánnyá.
“Jól szervezett, erős, a feladatait magas szinten ellátni képes, büszke rendőrséget szeretnénk, olyan rendőrséget, amely szolgálná a társadalmat, amely kitüntetett szerepet játszik a közrend és a közbiztonság megőrzésében, fenntartásában, és olyat, amely részese és egyben lojális közreműködő partner a közhatalomnak és a közhatalom gyakorlásának” – mondta a miniszterelnököt helyettesítő sportminiszter.
Hozzátette: Bene Lászlót eddigi szakmai tevékenysége, vezetői szerepe alapján alkalmasnak látja arra, hogy ilyen rendőrséget formáljon. Mint mondta, a főkapitány kinevezése előtt egyeztetett a belügyminiszterrel és az Országgyűlés illetékes bizottságának elnökével.