Belföld

Szász Károly megverése miatt hallgatták ki Kulcsárt

Tanúként hallgatta ki a rendőrség Kulcsár Attilát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) volt vezetőjének, Szász Károlynak a megverésével kapcsolatban - közölte a BRFK.

Zámbó Gyula, a milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila védője az MTI érdeklődésére elmondta: védencét “különböző személyekről kérdezték”, hogy “kit ismer, honnan ismer, mennyire ismer”. Hozzátette: a rendőrök arról is kérdezték Kulcsár Attilát, milyen kapcsolatban volt N. Tiborral, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a megverésben.

Ügyfelem azt mondta, N. Tibort régóta ismeri, de ismeretségük felületes – mondta az ügyvéd. Csontos Stefánia alezredes a Magyar Hírlap információját megerősítve elmondta: valóban kihallgatták tanúként Kulcsár Attilát, de részleteket nem árulhat el a kihallgatásról.


Szász Károly megverése miatt hallgatták ki Kulcsárt 1

Kulcsár Attila (fotó: MTI)

A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, Tóth Gábor ezredes augusztus elején jelentette be, hogy egy más bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásban lévő nagykanizsai férfit, N. Tibort azzal gyanúsítják, hogy részt vett a Szász Károly megverésében. A gyanúsított DNS-ét megtalálták az elkövetésnél használt kerékpáron, azonban a gyanúsított védekezése szerint korábban került a DNS-e a kerékpárra, amikor egy bolt előtt kipróbálta azt.

A PSZÁF elnökét tavaly június 16-án kerékpárbalesetet színlelve állították meg, majd két férfi megverte, és az elnök nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Szász Károly megverését követően, a betegágyán egy akkor készülő felügyeleti határozattal hozta összefüggésbe a személye elleni támadást. A PSZÁF a Pannonplast-papírok megszerzésének visszásságairól készített jelentést, amelyben közpénzek felhasználását is valószínűsítették, és amelyet Szász Károly megverése utáni napon tettek közzé.

A Pannonplast-ügy PSZÁF-vizsgálatakor derült ki, hogy Kulcsár Attila, a K&H Equities befektetési tanácsadója külön ügyfélkörrel rendelkezett. Utóbb Kulcsár Attilát különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel is meggyanúsították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik