Belföld

Orosz túszdráma

Szerdán csecsen terroristák több ezer túszt ejtettek egy észak-oszétiai iskolában. A gyerekek mellett szülőket is tartottak fogva. Az orosz kormány kizárta az erőszak alkalmazását, mégis robbanások történtek és sok a halott.

Egy 20-25 fős, automata fegyverekkel, gránátvetőkkel és bombákkal felszerelt terrorista csoport a Csecsenfölddel és Ingusfölddel szomszédos, szintén Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaság fővárosától, Vlagyikavkaztól 30 kilométernyire északnyugatra fekvő Beszlan városának 1. számú középiskoláját foglalta el a tanévnyitó ünnepség időpontjában szerdán.

Több orosz hírügynökség szerint zárt teherautón érkeztek, és amikor elfoglalták az iskolát, három civil életét vesztette, kilenc szülő pedig megsebesült. A túszejtők a tornateremben terelték össze foglyaikat, és állítólag aknákat raktak le az iskola valamennyi bejáratánál. Az épület felrobbantásával fenyegetőztek arra az esetre, ha a rendőrség megpróbálná kiszabadítani a túszokat.

Szemtanúk szerint több ablakba gyerekeket is kiállítottak, hogy megakadályozzák az épület ostromát. A terroristák azt is kijelentették, hogy minden egyes megölt társukért 50, a sebesültekért 20 gyereket végeznek ki túszaik közül – közölte szerda délután Kazbek Dzantijev észak-oszétiai belügyminiszter. 

Csecsen szervezet vállalta a túszejtést


A Csecsen Mártírok Rijadusz-Szalihin Felderítő és Diverzáns Zászlóalja tagjainak vallották magukat azok a terroristák, akik szerdán az észak-oszétiai Beszlanban elfoglaltak egy iskolát, s több mint kétszáz gyereket és felnőttet tartanak fogva.
A hír a The New York Times internetes honlapján jelent meg, miután a lap moszkvai tudósítóinak sikerült telefonon beszélniük a legfrissebb hírek szerint mintegy 300 embert fogva tartó túszejtőkkel. Az egyik terrorista mondta be a nemcsak Oroszországban, hanem külföldön is ismert terrorszervezet nevét az újságíróknak. Hírszerzési információk szerint a Zászlóalj, amelyet a legvéresebb csecsen terrorakciókat irányító Samil Bászájev hozott létre, szoros kapcsolatot tart fenn az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezettel. A “mártírok” hajtották végre 2002 októberében a moszkvai Dubrovka utcai színház elleni, majd kétszáz ember halálával végződött támadást.
Tavaly az Egyesült Államokban szankciókat rendeltek el a hivatalosan terroristának minősített szervezet ellen: befagyasztották amerikai bankokban lévő számláit, és tagjait kitiltották az országból. Az amerikai külügyminisztérium 2003-as, a nemzetközi terrorizmusról készített beszámolójában az áll, hogy a szervezetben külföldiek, főleg arab modzsahedek is tevékenykednek, s a Zászlóaljat nemzetközi terrorista szervezetek, köztük az al-Kaida pénzeli.

Erőszak nélküli megoldás


Szerdán kora este kezdődtek meg a tárgyalások a 3-400 embert fogva tartó fegyveresekkel – adta hírül az ITAR-TASSZ hírügynökség. A tárgyalások nem vezettek eredményre: a támadók nem fogadták el azt az ajánlatot, hogy a túszokat magas rangú politikusokra cseréljék ki, nem engednek sem vizet, sem élelmiszert, sem gyógyszert a túszoknak vinni, és azzal fenyegetőznek, hogy minden esetleg megölt társukért 50 túszt kivégeznek. Sajtóértesülések szerint a beszlámi iskolában 132 gyerek is van a fogva tartottak közt.

Végül csütörtök délelőtt az orosz hatóságok az erőszak alkalmazása ellen foglaltak állást. 

“A túszok kiszabadításán munkálkodó erőink minden cselekedete az életmentést szolgálja majd” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő az országos tévéhálózat nyilvánossága előtt. Ezt erősíttete meg az orosz titkosszolgálat (FSB) helyi vezetője Valerij Andrejev is: “Erőszak alkalmazásáról egyelőre szó sincs” – mondta el az újságíróknak. Az orosz elnök szerint az  elmúlt napok terrorakciói egész Oroszország ellen irányulnak, de a fő feladat most az észak-oszétiai iskolában fogva tartott túszok életének megmentése, egészségük megőrzése

Putyin ezzel első ízben szólalt meg a témában azóta, hogy a múlt héten a két utasszállító repülőgép felrobbantásával terrorakció-sorozat indult Oroszországban.

Túszokat engedtek el


Csütörtökön huszonhat túszt – nőket és kisgyerekeket – engedtek el a Beszlan egyik iskoláját megszállva tartó terroristák csütörtök délután – közölte a válságtörzs.


A válságtörzs egyik tagja közölte, hogy a túszok első csoportját Ruszlan Ausev volt ingusföldi elnök közvetítése nyomán engedték el a csecsen terroristák. A túszejtők mintegy 350 személy tartottak fogva szerda óta az iskolában, bár a hivatalos számadatokat többen is megkérdőjelezik, és az ostromban fogva tartottak rokonai szerint akár 1000 főnél is többen lehetnek az iskolában, köztük 900 gyerek. 


Csütörtök délben két nagy erejű robbanás rázta meg az észak-oszétiai iskolát, amelyből fekete füstoszlopok szálltak fel. A két robbanás harminc órával a túszejtő akció kezdete után történt. A terrorakció végrehajtói azzal fenyegetőztek korábban, hogy felrobbantják az iskolát, ha a rendőrség rohammal próbálkozna ellenük.

A rendőrség lezárta a terrorakció helyszínének környékét, a túszdrámáról tudósító riporterek nem juthatnak az épület közvetlen közelébe.

Pénteki tűzharc

Pénteken fegyveres harcok törtek ki az észak-oszétiai túszdráma helyszínén. Az orosz különleges erők lyukat robbantottak a beszlani iskola falán, hogy újabb menenkülési útvonalat nyissanak az épületben túszként két napon át fogva tartott személyeknek. A történtekről szemtanúk számoltak be. Előzőleg páncélozott harcjárművek közelítették meg az épületet.

Megpróbált elmenekülni Beszlanból az észak-oszétiai város iskolájából kitört néhány fegyveres túszejtő, akik a város déli részén fekvő vasútvonal felé vették az irányt. Robbanások egész sorozata és lövöldözés hallatszott pénteken kora délután Beszlanban egy olyan ház környékén, ahol az iskolából előzőleg kitört fegyveres túszejtők megpróbálták rendezni soraikat. Az épület ablakai kitörtek, a házban tartózkodó polgári személyek az ablakokon át kiugorva menekültek az épületből.









Az ENSZ elítélte a terroristákat

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) orosz kérésre összehívott – közép-európai idő szerint szerda este 11-kor kezdődött – ülésén a leghatározottabban elítélte nemcsak a szerdai észak-oszétiai túszejtést, hanem az utóbbi másfél hétben Oroszországban végrehajtott többi terrortámadást is. A BT nyilatkozatban követelte, hogy a támadók azonnal és feltétel nélkül engedjék szabadon a beszlani iskolában fogva tartott gyerekeket és felnőtteket. A testület minden államot felszólított arra, hogy működjön együtt az orosz hatóságokkal, segítsen abban, hogy a terrorista támadások – a szerdain kívül a múlt heti repülőgéprobbantások és a keddi moszkvai pokolgépes merénylet – végrehajtói, szervezői és pénzelői megbűnhődjenek tetteikért. Bármilyen terrorcselekmény igazolhatatlan bűntett, függetlenül attól, hogy miért, hol és ki hajtja végre – szögezte le a Biztonsági Tanács, amelynek összehívása a megfigyelők által szokatlannak minősített orosz kérés eredménye volt. Moszkva ugyanis eddig mereven ragaszkodott ahhoz, hogy csecsenföldi háborúja – annak összes folyományával együtt – belügy, amelyet egyedül kezel.


George Bush is segített volna


“Minden segítséget” felajánlott az Egyesült Államok részéről George Bush amerikai elnök orosz kollégájának, Vlagyimir Putyinnak az észak-oszétiai túszválság megoldásához. A két elnök telefonbeszélgetést folytatott ezügyben szerdán este – jelentette az Interfax orosz hírügynökség a Kreml sajtószolgálatának közleményére hivatkozva.

A telefonbeszélgetésben Bush részvétét és mély együttérzését fejezte ki Putyin elnöknek a túszejtő akció kapcsán. Hangoztatta, hogy az Egyesült Államok kész megadni “bármiféle segítséget” Oroszországnak “a terroristák újabb barbár akciójának felszámolásához”. Az amerikai elnök emlékeztetett arra, hogy az USA maga is kíméletlen harcot vív a nemzetközi terrorizmussal, “vállvetve Oroszországgal”.



Tavaly az Egyesült Államokban szankciókat rendeltek el a hivatalosan terroristának minősített szervezet ellen: befagyasztották amerikai bankokban lévő számláit, és tagjait kitiltották az országból. Az amerikai külügyminisztérium 2003-as, a nemzetközi terrorizmusról készített beszámolójában az áll, hogy a szervezetben külföldiek, főleg arab modzsahedek is tevékenykednek, s a Zászlóaljat nemzetközi terrorista szervezetek, köztük az al-Kaida pénzeli.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik