Belföld

Még szeptemberben eldől, hogy a Zengőn épül-e a NATO-radar

A tervek szerint még szeptemberben véglegesíti jelentését az úgynevezett Zengő-bizottság, amelyben a NATO-radar telepítésének három lehetséges helyszínét elemzik - közölte Láng István akadémikus, a testület vezetője az MTI érdeklődésére szerdán.

A három lehetséges helyszín a Zengő-csúcs, a Hármas-hegy és a Tenkes-hegy. Láng István elmondta: a készülő jelentésben mindhárom helyszínnel kapcsolatban bemutatják az előnyöket-hátrányokat és a belpolitikai-, társadalmi-, gazdasági következményeket. Közölte: még maradtak nyitott kérdések, amelyeket szeptember végéig szeretnének rendezni. Mint mondta, ezek elsősorban közigazgatási, eljárási helyzetértékelések.

A bizottság korábban öt szempontot adott meg, az összefoglaló ezek alapján rendszerezi az egyes telepítési helyszínekkel kapcsolatos információkat. Ezek a szempontok az ország biztonságával, a légtérbiztosítással összefüggő kérdések, a környezet- és természetvédelmi helyzetkép, a közigazgatási eljárások helyzete, a költségvetési kihatások, illetve a társadalmi és külpolitikai vonatkozások.

A közlemény szerint a Zengő Bizottság következő ülését szeptember végén tartja. A szakértői testület június 17-én alakult meg. Tagjait a miniszterelnök kérte fel a lokátorállomás telepítésében érintett honvédelmi, igazságügyi, környezetvédelmi és külügyi tárca vezetőinek ajánlása alapján.

A MeH korábbi közleménye szerint a független bizottság feladata, hogy megtalálja azt a megoldást, amely egyidejűleg eleget tesz az állam két alapvető kötelezettségének: garantálja Magyarország biztonságát, illetve megőrzi a környezeti értékeket. A kormány ezt a két kötelezettséget egymással egyenértékűnek tekinti. A cél az, hogy a vita során felmerülő, egymástól eltérő érdekeket minél teljesebben sikerüljön összehangolni.

Februárban környezetvédők egy csoportja akadályozta meg, hogy megkezdődjenek a Zengőre tervezett NATO-lokátorállomás megépítéséhez nélkülözhetetlen fakitermelési munkák a Mecsek csúcsán. A Népszabadság című napilap szerdai száma szerint a tanulmány első helyen a Tenkes beépítését javasolja. Ugyanakkor már ennek a hivatalosan még fel sem vetődött helyszínnek is vannak ellenzői, elsősorban amiatt, hogy Harkány, Siklós és Villány túlságosan közel (néhány kilométeres körzetben) van, és a Tenkesre a zengőinél jóval magasabb radartornyot kellene építeni.

A lap értesülése szerint a katonai szempontból radarépítésre legalkalmasabbnak a Zengőt tartó honvédelmi tárca számára elfogadható kompromisszum lehet a közeli Hármas-hegy, bár ez jelentős többletkiadásokkal jár. A csúcs ugyanis 80 méterrel alacsonyabb a Zengőnél, amely így korlátozza is a radar hatókörét.

A honvédelmi tárca azonban a többletkiadások ellenére a kompromisszumra kész. A magyarországi nagy teljesítményű radarrendszer kiépítését a NATO finanszírozza, ám a munkákat be kell fejezni 2006 végéig. A Zengő körüli csata miatt a beruházás veszélybe került. Amennyiben új helyszín lesz, a határidő akkor is szoros, hiszen be kell szerezni az engedélyeket, és a szövetséggel is el kell fogadtatni a helyszínmódosítást. A NATO eredetileg 23,5 milliárddal támogatja a projektet, ez veszhet el, ha a szövetség nem járul hozzá a Zengő kiváltásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik