Belföld

Kijárási tilalmat rendeltek el Katmanduban

Kijárási tilalmat rendeltek el Katmanduban szerdán miután a nepáli fővárosban súlyos zavargások törtek ki válaszul arra, hogy az előző nap szélsőséges egy iraki csoport bejelentette: emberei kivégeztek 12 nepáli túszt.

A tiltó rendelet helyi idő szerint délután 2 órakor lépett életbe, és további intézkedésig érvényben marad – jelentette be a himalájai királyság belügyminisztérium. A tárca azzal indokolta lépését, hogy a tüntetők veszélyeztetik a közrendet és akadályozzák a közlekedést. A rendelkezés megtilt mindenféle mozgást a 1,5 millió lakosú városban.

Katmanduban a reggeli órákban feldühödött emberek ezrei vonultak az utcákra. Felgyújtották a főváros legnagyobb mecsetét, miután a Dzsáma Maszjid nevű kegyhely épületéből kidobálták a bútorokat és az egyéb berendezési tárgyakat. A rohamrendőrök gumibotokkal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A mecset 300 méterre van a nepáli királyi palotától Katmandu központjában. Lángba borításával egy időben a város több pontján zajlottak tüntetések.

A felvonulók élesen bírálták a kormányt, mert szerintük az nem tett meg mindent a foglyok kiszabadítása érdekében. A tömeg épületekre zúdított kőzáport, ablakokat tört be és a fontosabb útkereszteződésekben gumiabroncsokat égetett. A tiltakozó kifosztották a Quatar Airways légitársaság helyi irodáját is.

A nepáli munkások kivégzését az al-Kaida terrorhálózathoz közel állónak tekintett Anszár asz-Szunna radikális csoport jelentette be internetes közleményében. A dokumentumot ismertető honlapon olyan videofelvételt is közzétettek, amelyen látható, amint egy álarcos férfi elvágja a földön heverő egyik, bekötött szemű túsz torkát. Egy másik felvétel pedig azt mutatta be, hogy egy fegyveres tarkón lövi a másik tizenegy túszt. A túszejtők az internetes honlapon megjelent közleményükben azzal vádolták a nepáliakat, akik egy Irakban tevékenykedő jordániai cég alkalmazásában dolgoztak, hogy a muzulmánok elleni harc végett érkeztek Irakba, illetve “a zsidókat és a keresztényeket szolgálták”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik