Belföld

Keveslik a szakszervezetek a 57-58 ezer forintos minimálbért

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége 2005-re a GDP növekedésével arányos reálbér-növekedést és a minimálbérnek az átlagkereset reálérték-növekedését meghaladó emelését képviseli az érdekvédők, valamint a kormány között hamarosan kezdődő tárgyalásokon - mondta Borsik János szerdán Pécsett.

“Azt szeretnénk, ha a magyar gazdaságban tapasztalt kedvező változások a dolgozók bérében is megjelennének” – hangsúlyozta a szövetség elnöke sajtótájékoztatón. Úgy vélte, a GDP tavalyi 4-4,5 százalékos, valamint az ipari termelékenység 8-10 százalékos növekedéséből a munkavállalók semmit sem érzékeltek. Sőt, a vártnál nagyobb infláció “egyszerűen elvitte a kialkudott 7-8 százalékos bruttó keresetnövekedést”, így a bérek vásárlóértéke stagnál.

Hozzátette, a helyzetet tovább nehezíti a munkaerőpiac pangása. A foglalkoztatottság jelentősen nem nő annak ellenére, hogy a kormányzat rendszeresen beszámol arról, hol, mennyi új munkahely létesült. “Nehéz tárgyalásokra számítunk, már csak azért is, mert az eddigi kormányzati nyilatkozatokból számunkra úgy tűnik, mintha a kormány 2005-re be akarná fagyasztani a béreket” – mondta el.

Borsik János utalt rá, hogy az idő sürget, mivel az adókkal kapcsolatos jogszabályok módosítását célzó tervezetet szeptember 15-ig kell elkészíteni, a jövő évi állami költségvetésről szólót pedig a kormánynak a hónap végéig szükséges jóváhagynia. Hozzátette, a bérajánlásra a kormány, a minimálbérre pedig a szakszervezetek tesznek javaslatot.

Az elnök közölte, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége pontos számításokat még nem végzett, de javaslatukkal a minimálbér a jelenlegi bruttó 54 ezer forintról mintegy bruttó 60 ezer forintra emelkedne, továbbá síkra szállnak ezen összeg adómentességének fenntartása mellett. Végezetül megjegyezte, a kormány a minimálbért várhatóan bruttó 57-58 ezer forintban szeretné majd meghatározni, ezt a szövetség azonban kevesli.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.