Belföld

Megérkezett az “aranygép”

A tervezetthez képest mintegy 50 perces késéssel leszállt Ferihegy 2-n az "aranygép", amelyen a magyar olimpiai csapat érmesei mellett az utolsó napokon szereplő versenyzők, továbbá vezetők, támogatók utaztak haza az athéni nyári játékokról.

A fedélzeten 177 utas kapott helyet, a csomagtérben pedig 9210 kilogrammnyi poggyász érkezett. Az utasoknak görög ételeket szolgáltak fel a mintegy kétórás út során.

Elsőként az öttusázó bajnok Vörös Zsuzsanna lépett ki a Malév különgépéből, őt Janics és párostársa, Kovács Katalin követte, majd jöttek a vízilabdázók és sorban a többiek.

“Csodálatos, hogy százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a csapat az olimpiát” – mondta Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki egyúttal emlékeztetett arra, hogy az év végén jár le a szerződése, de a folytatást illetően egyelőre még nem döntött.

Majoros István, a kötöttfogású birkózók 55 kg-os súlycsoportjának legjobbja az athéni történéseket felelevenítve arról mesélt, hogy nagyon megterhelő volt a verseny, különösen a kubai világbajnok Lazaro Rivas és az ukrán Olekszij Vakulenko állította kimondottan nehéz feladat elé, de szerencsére jól sikerült a formaidőzítése.

Janics felidézte az egyesbeli sikerét, a célba érkezés pillanatát, és azt, hogy a világgá kürtölte: ő a legboldogabb ember a világon. “És még most is annak érzem magam” – tette hozzá.

A küldöttség tagjai gyorsan átestek a formaságokon, és még kint a betonon autóbuszokba szálltak, majd rendőri felvezetéssel a SYMA rendezvénycsarnokban sorra kerülő fogadásra mentek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik