Belföld

Már minden megállónál megáll a 2-es metró

Újra megáll a 2-es metró a Blaha Lujza és Kossuth téri állomáson a hétfői üzemkezdéstől, a vonalon 2007-ben már új szerelvények közlekednek - közölte a főpolgármester vasárnap esti sajtótájékoztatóján.

“Jó hír az, hogy lényegében egy új metróvonalat kap Budapest, (…) gyakorlatilag megújul a teljes metró, mert eldöntötte a fővárosi közgyűlés a kormánnyal egyetértésben, hogy új kocsikat vásárolunk” – mondta Demszky Gábor a Blaha Lujza téri állomáson, ahol az átadás előtti utolsó simításokat végezték a szakemberek. Ez azt jelenti, hogy a 2-es metró összes állomását felújítják és ezen a vonalon új szerelvények közlekednek majd három év múlva – tette hozzá.

“Két új vonala lesz lényegében Budapestnek” a 4-es metróval együtt – mondta.

A főpolgármester tájékoztatása szerint a 2-es metró múlt évben megkezdett és 2007-ig tartó teljes felújítása összesen 43 milliárd forintba kerül, az idei összeg ebből 9 milliárd forint. Elmondta, idén júniustól a Stadionok és a Deák tér közötti metróvonal egyik alagútját újították fel, valamint átépítették az említett két állomást. “Jövőre átmegyünk a másik oldalra, felújítjuk az alagutat, és újabb megállók újulnak meg” – mondta.

A Blaha Lujza téri állomás új képet kapott azzal, hogy a falakat fehérre festett vaslemezekkel vonták be, lecserélték a tájékoztató táblákat, térképeket, jegykezelő automatákat, a belső teret a megálló környékének nevezetesebb épületei képeivel díszítették.

Demszky Gábor emlékeztetett arra, augusztus 20-án adták át a 2-es metró említett szakaszát, de az elmúlt tíz napban még nem álltak meg a szerelvények a Blaha Lujza és a Kossuth téren.

A BKV munkatársainak tájékoztatása szerint jövőre az Astoria, a Batthyány tér és a Keleti pályaudvar metróállomásait újítják majd meg, a tervek szerint a megállók képe egységes lesz.

Demszky Gábor kitért arra is, hogy a következő években a főváros 200 milliárd forintot költ a tömegközlekedés fejlesztésére, a többi közt 50 milliárdot a 2005-től érkező Siemens villamosok vásárlására és a 4-es metró munkálataira. “A 4-es metró a Baross tér átépítésével indul, (…) erre már kiírtuk a tendert” – mondta.

Aba Botond a BKV Rt. vezérigazgatója a 2-es metróban elvégzett munkák részleteiről szólva elmondta: a többi közt 360 tonna bontott sínt kellett elszállítaniuk, szigetelték az alagutat és elfolyókat építették. “Ha körülnéznek, látnak még pótolni valókat” – tette hozzá. Közlése szerint az “apróbb hiánypótlásokat” éjszakánként, vagy üzemszünetek idején végzik el a november 15-ei végső határidőig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik