Belföld

Szombaton lesz az 5. Budapest Parádé

A budapesti nyári eseménynaptár az idei évben is a Budapest Parádéval zárul.

Augusztus 28-án délután 2-kor ötödik alkalommal indul útjára a mozgó színpados konvoj az Andrássy út elejéről, majd a felvonulást követően a Hősök terén és a Felvonulási téren este 10-ig tart a buli, amelyet a város számos klubjában zárópartik követnek. A hivatalos afterpartynak, a Parádé Bónusznak a Népstadion és Intézményei területén idén már négy csarnok ad otthont.

Néhány nemzetközi példával szemben a Budapest Parádé népszerűsége várhatóan az idei évben is növekedni fog. Lobenwein Norbert, a Budapest Parádé főszervezője szerint ennek oka, hogy a nemzetközileg is erősnek mondható elektronikus zenei felhozatal mellett a Parádén egyéb műfajok is nagy számban vannak jelen. A jelzések szerint több ezren érkeznek Budapestre vidékről és külföldről is. A szervezők idén is 600.000 vendéget várnak.

Az idei évben a Budapest Parádéra a korábbi években megszokottnál is több, közel 120 jelentkező jelezte részvételi szándékát. Közülük választották ki a szervezők azt az 55 mozgó járművet, amely részt vesz az eseményen. A résztvevők között elsősorban klubok, rendezvények és médiumok szerepelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik