Kovács László, miután péntek délután bejelentette, hogy az MSZP új miniszterelnököt jelöl, közölte, hogy a koalíciós partner SZDSZ-szel szombaton tárgyalnak. Mint mondta, az elnökség úgy döntött, hogy a kormányzás szempontjából kulcsfontosságú megbeszélésen az MSZP-t a párt elnöke, Szili Katalin elnökhelyettes, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Kiss Péter, az elnökség tagja, aki egyben a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, továbbá Jánosi György, az országos választmány elnöke képviseli.
|
A pártelnök kijelentette: az új kabinet összeállításával kapcsolatban a szocialisták a lehető legnagyobb mozgásteret kívánják biztosítani a miniszterelnöknek, és ugyanerre kérik a koalíciós partnert is, azaz nem vitatják a kormányfő jogát arra, hogy maga állítsa össze kabinetjét.
Ez azonban nem jelenti az SZDSZ jelölési jogának megkérdőjelezését bizonyos tárcákkal kapcsolatban – tette hozzá az MSZP első embere.
Nem a miniszterelnök személye a legfontosabb
Az SZDSZ számára azonban a szombati egyeztetésen nem az új miniszterelnök személye a legfontosabb – mondta Horn Gábor pénteken egy televíziós beszélgetés során.
“Nekünk most egy fontos kérdésünk van, amit holnap végig szeretnénk tárgyalni az MSZP-vel: mik azok a tartalmi kérdések, amelyekhez ragaszkodunk az elkövetkező időszakban ahhoz, hogy sikeres legyen ez a koalíció” – mondta Horn az adócsökkentés, az átfogó adóreform ügyét és a rászorultsági elvű szociálpolitikát kiemelve. Az előbbiben, mint mondta, csaknem megállapodott az SZDSZ az MSZP-vel, az utóbbiban “elvileg egyetértünk, gyakorlatilag messze vannak még az álláspontok”.
“Ami holnap történni fog: a programok egyeztetése. Fogunk hallani egy nevet az MSZP-től, amiről majd kialakítjuk az álláspontunkat” – közölte Horn Gábor. A szabad demokrata politikus nem erősítette meg, hogy Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszter lenne az MSZP jelöltje.
“Ez semmiféle kormányválságot, semmiféle koalíciós válságot nem jelent. Érdekeltek vagyunk, elkötelezettek vagyunk a szocialista-liberális koalíció továbbvitelében” – értékelte a fejleményeket Horn.