Belföld

Lendületben a kormányfő – miniszteri állásbörze

A kormány augusztus végi átalakításáról tárgyalt kedden a miniszterelnök a koalíciós pártok vezetőivel. Hivatalos információk nincsenek, találgatásokból nincs hiány: Anettkán kívül már mindenki szóba került.

A hét második napján előbb Kovács László MSZP-elnökkel, majd Kuncze Gáborral, a szabad demokraták első emberével találkozott Medgyessy Péter, hogy tárgyaljanak a kormány augusztus végére tervezett átalakításáról.


Megyei elnökből miniszter


A kormányfő nem akarta kész helyzet elé állítani partnereit – írja a szerdai Népszabadság – , így elképzelései közül azokat ülteti át a gyakorlatba, amelyek a szabad demokraták által birtokolt tárcákat nem érintik. A lap szerint Medgyessy csupán ahhoz ragaszkodott, hogy az autósztrádák ügye a nemzeti fejlesztéseket összefogó tárcához kerüljön, a közlekedés egésze azonban Csillag István felügyelete alatt maradna. Az újság értesülései szerint megmarad a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, ami elsősorban a felháborodásnak köszönhető, amit a megszüntetés ötlete szocialista körökben kiváltott.


A párt, a frakció, de még a miniszterelnök mellett kiálló, fiatal Mozaik Klub is ellenezte, hogy az MSZP számára szimbólumként is rendkívül fontos ifjúsági területet a ciklus közepén – a miniszter esetleges távozását követően – főosztályi-államtitkári szintre süllyesszék. Gyurcsány Ferenc esetleges távozása után első számú utódjelöltnek Baráth Etelét, a Miniszterelnöki Hivatal nemzeti fejlesztési ügyekért felelős politikai államtitkárát tartják, de szóba jöhet Mesterházy Attila, a minisztérium politikai államtitkára is.


Baráth Etele a már említett fejlesztési tárca élére is esélyes – de csak akkor, ha az hosszabb távú fejlesztési koncepcióval, 5-10 évre szóló tervezéssel foglalkozna. Az is elképzelhető ugyanis, hogy konkrét, gyakorlati kérdések tartoznának a minisztériumhoz. Ez esetben  a Népszabadság értesülései szerint az MSZP egyik megyei közgyűlési elnöke kerülhet a posztra. A lap szerint átalakítás vár a Miniszterelnöki Hivatalra is: egyes államtitkárok más tárcákhoz kerülnének, például a romaügyek Göncz Kinga esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszterhez. 


Az SZDSZ elégedett minisztereivel

Az SZDSZ Ügyvivői Testülete kedden meghallgatta Kuncze Gábor pártelnök beszámolóját a Medgyessy Péter kormányfővel folytatott megbeszélésről, s úgy foglalt állást, hogy az SZDSZ elégedett a liberális miniszterek munkájával. „Mindenekelőtt, az SZDSZ elégedett a liberális miniszterek munkájával. A magyar liberális párt nem látja indokát egyetlen SZDSZ-es miniszter cseréjének sem” – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. Az SZDSZ jelentős mértékű, érezhető adócsökkentést szeretne – s ehhez képest másodlagos, hogy az milyen szerkezetben valósul meg” – szögezi le a közlemény. A párt szerint ezenkívül a „jelenleginél hatékonyabban működő, kevésbé bürokratikus államra van szükség”. „Harmadrészt, az SZDSZ bízik abban, hogy a liberális elveket a jövőben még következetesebben tudja majd érvényesíteni a kormányzás során” – áll az SZDSZ Ügyvivői Testületének közleményében.

Új ember a földművelésügyi tárca élén


Az újság úgy tudja, megszűnik Keller László közpénzügyi államtitkársága; a politikusnak valószínűleg egy országgyűlési bizottsági elnöki posztot ajánlanak fel. Létrejönne azonban ehelyett egy új államtitkárság, amely egyfajta „megelőzésügyi” feladatokat látna el, vagyis nem a múltban történtek után nyomozna, hanem felügyelné a közbeszerzéseket, kiiktatná a kiskapukat, tisztázná a jogi kétértelműségeket. Ide tartozna a kormányzati ellenőrzés is. Az államtitkári posztra a Népszabadság szerint egy jelenlegi másik MeH-es államtitkár kerülhet.


A Magyar Nemzet szerint a kormányfő útilaput köt Németh Imre földművelésügyi miniszter talpára, akit Benedek Fülöp, a tárca közigazgatási államtitkára váltana a bársonyszékben. A lap szerint a szabad demokraták jelezték: elfogadnák az informatikai tárca megszüntetését  vagy Kovács Kálmán miniszter lecserélését a méregdrágán beszerzett „kakaóbiztos” számítógépek ügyére hivatkozva, ha az általuk vezetett oktatásügyi minisztériumot megerősítenék további területekkel, például a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium beolvasztásával.


Két fejlesztési tárca


A Magyar Hírlap szerint a fejlesztések ügyeivel két minisztérium foglalkozna. Egy tárca nélküli, amely az integrációs minisztérium apparátusával működne, és feladata a hosszú távú, uniós fejlesztések menedzselése, koncepciók megalkotása lenne. A másik egy terület- és vidékfejlesztési minisztérium, ahová a földművelésügyi tárcától, a kancelláriától és esetleg a belügytől kerülnének hatáskörök. Vezetésükre esélyes lehet uniós biztosunk, Balázs Péter, akit novembertől Kovács László külügyminiszter vált Brüsszelben, és Baráth Etele, a kancellária államtitkára, de nem kizárt, hogy az egyik hivatal élére szabad demokrata kerül.


A napilapnak nyilatkozó Arató Gergely szocialista politikus szerint biztosan nem szűnik meg a sportminisztérium, bár a kormányfő várhatóan elfogadja a tárca vezetőjének, Gyurcsány Ferencnek a lemondását. A Mozaik klubosok azonban hétfőn testületileg lobbiztak a miniszterelnöknél saját tagjaik – köztük Mesterházy Attila, a sporttárca államtitkára – megfelelő pozíciójáért. Ha a tárca megmarad, az államtitkár eggyel feljebb léphet. Arató a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, a kormányfő döntését nem kizárólag a klubosok véleménye alapján hozta meg. Hozzátette: azért lényeges a tárca megtartása, mert ez évtől működik a Nemzeti Sporttanács, amelynek a munkájában fontos a minisztérium szerepe, de az ifjúsági törvény megalkotásánál szintén nélkülözhetetlen szerep jut neki.


A Népszava viszont úgy tudja: már pontos forgatókönyvvel várta Medgyessy Péter a pártelnököket a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium megszüntetésével kapcsolatban. Az ifjúsági feladatokat az oktatási tárca, a gyermekekkel kapcsolatosakat a szociális tárca venné át, míg a sportügyekre országos hivatalt szerveznének. A szabad demokrata Kovács Kálmán által vezetett hírközlési minisztérium feladatait a Hirközlési Felügyelet venné át.


A lap szerint Simonyi András washingtoni nagykövet kaphatja meg a külügyi tárcát, ha az a koalíciós alku keretében nem kerül az SZDSZ-hez, bár ennek ellentmond a Népszabadság értesülése, mely szerint a szocialisták nem felejtik el neki, hogy mint NATO-nagykövet, az Orbán-kormány idején kikelt az ellen, hogy az MSZP-frakció megakadályozta: a kormány igenje is elég legyen a magyar légtér használatához. Az viszont valószínű, hogy Bársony András politikai államtitkár a helyén marad, és az újság szerint eldőlt az is, hogy a korábban a Juhász Endre tárca nélküli miniszter által felügyelt integrációs feladatok a külügyhöz kerülnek, a fiatal Vadai Ágnes politikai államtitkár irányítása alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik