Augusztus 10-én, jövő hét kedden gyűlik össze az a közel hétezer károsult a Kisstadionban, aki igénybejelentéssel élt, miután vagyonát a Baumag ingatlanszövetkezet csődje miatt elvesztette. Képviseletüket a Banki Hitel Károsultjai Egyesület vállalta el azzal a reménnyel, hogy a gyűlésen sikerül kialakítani egy hitelezői választmányt. Ezen szerv feladata lenne a szövetkezet felszámolásának ellenőrizése, valamint a hitelezők bíróság előtti érdekképviselete.
A csődtörvény szerint a választmány létrejöttéhez a júniusi határidőig jelentkezett igénylők legalább harmadának meg kell jelennie, és a bejelentett követelések legalább harmadát kell képviselnie az összejövetelen. A nyilvántartott károsultak regisztrációs díjat fizetnek, mely egyéni tőkekövetelésük egy százaléka. Probléma azonban, hogy többen nincsenek tisztában azzal, hogy a befizetett összeg milyen költségeket fedez. Sőt, valaki túl is fizeti a szükséges díjat, mivel tőkekövetelése mellett kamatkövetelését is beszámítja.
A jól szervezettség nagyobb nehézségeit okozza, hogy a károsultak jelenleg négy-öt csoportba tömörülnek, és más-más úton kívánják elérni ugyanazt a célt. Az egyesület szerint fontos lenne ezeknek a csoportoknak az összehangolt fellépése a sikeres érdekképviselet és a jog adta lehetőségek kihasználása érdekében. Különös tekintettel arra, hogy az összesen tizenkétezer befektetőből csupán azok fele élt hitelezői igénnyel.
