Belföld

Athéni Olimpia – nézőkre várva

Az athéni olimpia szervezői tíz nappal a játékok kezdete előtt még csak az 5,2 millió jegy felénél is kevesebbet adtak el.

Az augusztus 13-iki megnyitó és a záró ünnepség jegyei már mind gazdára találtak, de a selejtezőkre szóló jegyek milliói még eladatlanok.

„Eddig 2 205 273 jegyet értékesítettünk 157 millió euró értékben; ez a tervezett bevétel 86 százaléka” – jelentette be Michael Zaharatos szóvivő, aki elmondta, hogy eredetileg a jegyek 64 százalékát, 3,4 millió belépőt akartak még a játékok kezdete előtt eladni, és 183 millió euró bevétellel számoltak. „A döntőkre és az elődöntőkre szóló jegyek 87 százalékát vették már meg” – tette hozzá. Bár az utolsó napokban az eladások felfutása érzékelhető – hétfőn például rekordszámú, 38 ezer jegyet adtak el – az értékesítés elmarad az előzetes várakozásoktól: júniusban és júliusban napi átlagban csak 4 ezer belépőt adtak el. Azok az előzetes várakozások, hogy földrajzi fekvése és olimpiai hagyományai miatt több jegyet adnak majd el, mint 2000-ben Sydneyben, nem teljesültek.

A biztonsággal kapcsolatos aggodalmak és az olimpiai előkészületek késedelme is hozzájárul ahhoz, hogy az eladott jegyek száma tovább csökken, bár már Sydneyben is erősen foghíjas nézőterek előtt folytak a legtöbb sportág küzdelmei. A pénztárakat maguk a görögök sem rohamozzák: egy múlt hónapban készült tanulmány szerint csak mintegy hét százalékuknak van olimpiai belépője.

Athén 202 ország 10 500 sportolóját látja vendégül. Az olimpia költségei hétmilliárd dollár felett lesznek, ami több mint kétszerese a előző játékokénak, és 30 százalékkal magasabb az előzetesen vártnál; csak a biztonsági költségek 1,2 milliárd dollárt tesznek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik