A parlamenti többség jól működik, legitim a kormány és a miniszterelnök – mondta a kormányfő azután, hogy vezető szocialista politikusokkal tartott több mint háromórás megbeszélést hétfő délután. A miniszterelnök hétfőn felmentette tisztségéből Gál J. Zoltán kormányszóvivőt, helyét eddigi helyettese, Gulyás Erika foglalja el – közölte a kormányszóvivői iroda délelőtt az MTI-vel. A távozó kormányszóvivő azt mondta: menesztésének nem szakmai, hanem politikai oka van – közölte az MTI-vel a kormányszóvivői iroda egy neve elhallgatását kérő munkatársa.
„Egyértelmű a mandátum 2006-ig. A parlamenti többség jól működik, legitim a kormány és a miniszterelnök. Ezeket senki nem kérdőjelezheti meg” – mondta a kormányfő. Medgyessy Péter nem beszélt arról a hétfőn több médiumban megjelent információról, amely szerint bizalmi szavazást kért az MSZP vezetőitől a találkozón.
„Arra bíztattam a szocialista vezetőket, hogy erős és világos irányú kormányra van szükség, ami mögött az MSZP és az SZDSZ is egyértelműen kiáll” – közölte Medgyessy Péter.
A megbeszélésen a kormányfőn kívül Kovács László pártelnök, Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika, Jánosi György, Juhász Ferenc és Burány Sándor elnökségi tag vett részt. A találkozóra nem jött el – mert szabadságát tölti – Kiss Péter elnökségi tag és Szili Katalin elnökhelyettes.
A kormányfő a sajtó előtt megismételte: augusztus végére alakítja ki elgondolását a kormány átalakításáról. „Túlzott várakozások vannak a közvéleményben, de érdemi változásokra fog sor kerülni” – bocsátotta előre Medgyessy Péter. Kifejtette, hogy az EU-csatlakozás történelmileg új szintet nyit, ami a kormányzat szerkezetében, stílusában, személyi összetételében egyaránt meg fog jelenni. „Három prioritásunk van: legyen nagyobb a társadalmi igazságosság, több munkahely legyen nagyobb keresettel és olcsóbb kormányzás valósuljon meg” – jelentette ki a miniszterelnök. Ezek a jövő évi költségvetés prioritásai, és ezekben a kérdésekben kell összehangolni a következő hetekben-hónapokban a közös gondolkodást – mondta Medgyessy Péter. Ezt segítik elő a gazdaságpolitikai fordulat eredményei, a gazdasági növekedés, a befektetők bizalmának megerősödése – közölte, hozzátéve: „a lakosság körében is nagyobb lett a hit abban, hogy az ország jövője megfelelő kezekben van”.
A menesztésekről
Medgyessy Péter elmondta, hogy szóba került a találkozón a sportminiszter, aki vasárnap ajánlotta fel lemondását. „Gyurcsány Ferenc most elsősorban az olimpia előkészítésének feltételeivel szíveskedjen foglalkozni. Felajánlására a kormányátalakítás időpontjában térek vissza” – közölte a kormányfő.
A miniszterelnök azt mondta: azért mentette fel Gál J. Zoltán kormányszóvivőt, mert az EU-csatlakozásból adódó feladatok miatt „reaktívból proaktív” kommunikációra kell váltani. Megjegyezte: nagyra tartja Gál J. Zoltán munkáját. Medgyessy Péter kérdésre közölte: kedden találkozik Bárándy Péter igazságügy-miniszterrel, aki a hétvégén azt mondta, kész távozni a kormányból, ha nem folytatódik az igazságszolgáltatási program. „Az igazságügyi reform nagyon fontos, de a miniszternek be kell látnia, hogy a végrehajtásnak bizonyos korlátai vannak. A pénzügyminiszternek ugyanakkor azt kell megértenie, hogy az igazságügyi reformokat meg kell csinálni” – jelentette ki Medgyessy Péter.
Medgyessy Péter a sajtóértesülésekre reagálva azt mondta: szó sincs arról, hogy a kulturális miniszter lemondana, ez Hiller Istvánnak „eszébe sem jutott, nekem meg még annyira sem”.
A leendő magyar EU-biztos kapcsán a miniszterelnök közölte, hogy kedden konzultációt folytat a négy párt képviselőivel. „A kormánynak minden jogosítványa megvan dönteni a kérdésben, de hasznos eszmecserét jelenthet egy ilyen konzultáció” – tette hozzá.
„Legkésőbb szerdán, a kormányülés után nyilvánosságra hozzuk döntésünket” – mondta Medgyessy Péter. A kormányfő az MSZP-elnök választásáról közölte: azt várja, hogy a szocialista párt kongresszusa után az emberek „kézzelfogható, megvalósítható, baloldali válaszokat kapjanak”. Elhangzott: a kormányfő a napokban Horn Gyula volt miniszterelnökkel is találkozik, és az ő véleményét is kikéri néhány kérdésben, mivel „tapasztalata, politikai érzéke nem nélkülözhető”.
Gál J. Zoltánt politikai okokból küldték el
A miniszterelnök hétfőn felmentette tisztségéből Gál J. Zoltán kormányszóvivőt, helyét eddigi helyettese, Gulyás Erika foglalja el. Gulyás Erika és a Miniszterelnöki Hivatal vezető munkatársai nem kívántak nyilatkozni az ügyben, Gál J. Zoltánt pedig egyelőre nem sikerült elérnie az MTI-nek. A távozó kormányszóvivő azt mondta: menesztésének nem szakmai, hanem politikai oka van – közölte az MTI-vel a kormányszóvivői iroda egy neve elhallgatását kérő munkatársa. A kormányszóvivő több munkatársa szerint Gál J. Zoltán menesztése a sportminiszterhez való „szakmai közelségének” tudható be – mondta. Gál J. Zoltán munkatársival közölte , hogy a jövőben is politizálni szeretne.
A kormányzat kommunikációs szervezete július közepén alakult át, amikor létrejött a Kommunikációs Koordinációs Titkárság a Kormányzati Kommunikációs Központ helyett. A kormányzati kommunikáció koordinálása így Gál J. Zoltán kormányszóvivő hatáskörébe került.
Az SZDSZ-nek nincs beleszólása a kormányszóvivői poszt ügyébe, a kormányszóvivő kinevezése vagy felmentése a miniszterelnök szűkebb kabinetjének hatásköre – jelentette ki Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő, politikai államtitkár. A kormányszóvivői poszt „nem SZDSZ-es funkció, mivel nem az SZDSZ adja a miniszterelnököt, ilyen alapon nekünk ebbe (…) sem politikai, sem közjogi szempontból nincs beleszólásunk” – mondta Horn Gábor.
Gál J. Zoltán 2002. május 27-e óta töltötte be a kormányszóvivői posztot, korábban Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt kommunikációs ügyekért felelős kabinetfőnök-helyetteseként dolgozott. 2002-től országgyűlési képviselő, az MSZP országos listájáról jutott a parlamentbe.
Gulyás Erika 2003 június 1-jétől a kormányszóvivő általános helyettese, korábban újságíróként dolgozott, többek között a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban és a Klubrádióban.
Fidesz: ismét ostobának nézték a választókat
Ismét ostobának nézték a választókat, és nem tájékoztatták a nyilvánosságot arról, hogy valójában mi történt a kormányfő és miniszterei háromórás megbeszélésén – mondta a Fidesz szóvivője az MTI-nek. A Fidesz azt várja, hogy a kormányon belül hagyják végre abba a személyes küzdelmeket, és koncentráljanak az országot sújtó gondokra, az árvízre, a mezőgazdaság problémáira, az inflációra és a költségvetési hiányra – jelentette ki Révész Máriusz.
Az európai parlamenti választáson elszenvedett vereség óta bizalmi válság van az MSZP-ben, amit jól mutatnak a belső harcokról kiszivárgott hírek – mondta Révész Máriusz. A kormányszóvivő menesztése kapcsán közölte: ha hamisan szól a dal, nem a mikrofont kell kicserélni. Nem Gál J. Zoltánnal van a baj, hanem a kormány teljesítményével – tette hozzá Révész Máriusz.
