A legtöbb magyarországi gyorsétterem kiegészítő ajánlatokkal próbál kedvezni a hozzá betérő vendégeknek; ezek közé tartozik az elterjedt és kedvelt internet-hozzáférési szolgáltatás. A McDonald’s gyorsétterem-hálózat is elérkezettnek látta az időt az internet bevezetésére – mondja Bencsok Vilmos, a McDonald’s IT-menedzsere. A gyakorlat bizonyította: nem döntöttek rosszul.
A papíron megtervezett rendszer kivitelezésére meghívásos pályázatot szerveztek a piac legjobb szereplői számára. Az ajánlatok mérlegelésénél fontos szempont volt a rendszer működőképessége. Féléves tesztelés után kiderült, hogy a legtöbb pályázó nem tudott megoldást adni minden feladatra, alkalmazásuk nem volt kiforrott. Egyedül a békéscsabai Prakticompnak, az Albacomp volt leányvállalatának a szoftvere felelt meg az elvárásoknak.
|
A kivitelező kiválasztása után a Prakticomp szakemberei a McDonald’s igényeire alakították az alkalmazást. A munka két hónapot vett igénybe. Az IPConsole Távfelügyeleti Központ jelzésfogadó és feldolgozó rendszere Linux platformon üzemel. A terminálapplikációk, valamint a menedzselést ellátó rendszermodulok Windows XP platformon futnak. A “vasat”, vagyis a terminált is a vállalkozás állította össze. Ebben egy meghatározott formához kellett alkalmazkodni, gondot csak a megfelelő hűtés okozott – mondja Hack István, a Prakticomp ügyvezető igazgatója. Az internetes kommunikációs csatornáról is a vállalkozás gondoskodott.
Az eredmény: tizenkét, McDonalds gyorsétteremben felállított internetterminál, amelyet 24 órán át az IPConsole távfelügyeleti szoftverrel figyelnek. (Tervek szerint mind a 85 étteremben, 160 terminálon fut majd az alkalmazás.) Minden terminál ugyanazzal a központtal kommunikál, és hogy milyen terminálon milyen információ jelenik meg, az központilag szabályozható. A terminál a központba küldi a felhasználói statisztikákat. A távfelügyeleti rendszer érzékeli az esetleges meghibásodást, és riasztást küld a megfelelő szakembernek. A szoftverhibák többségét a vállalkozás békéscsabai székhelyéről javítani tudják, a hardvermeghibásodást a helyszínre siető munkatárs oldja meg.
Fasírttal mért percek
Az internetes terminálon futó szolgáltatások egy részét ingyen, más részét pénzért lehet igénybe venni. Rendkívül népszerű az ingyenes fényképküldési lehetőség vagy az elektronikus képeslapküldés; a képet ugyancsak ingyen, a terminálba beépített kamerával lehet elkészíteni. Szinten ingyen lehet böngészni az olyan tartalmak között, amelyekért a külső cégek fizetnek. Ha a felhasználó internetezni szeretne, azért fizetni kell: cserébe egy PIN-kódot kap, amivel adott ideig internetezhet az ország bármely pontján lévő McDonald’s étteremben, ahol már üzemel a rendszer. Az internetet a vendéglő menüinek népszerűsítésére is felhasználják: volt már olyan akció, hogy egy-egy menü mellé adott számú internetezési percet kapott a vendég.
A rendszer korlátlan számú terminált tud kezelni, a menedzseléshez szükséges kapacitás igény szerint bővíthető – mondja Hack István. Lényegtelen, hogy a terminál földrajzilag hol van, a menedzselés az internetprotokoll használatával történik; elméletileg Tanzániában is lehet a terminál, csak a hardverhibáknál okozna nehézséget egy helyi szakembert találni – ismerteti a rendszer rugalmasságát Hack. A teljes egészében magyar fejlesztésű szoftveren egyébként öt évvel ezelőtt kezdett dolgozni egy egy nyolctagú csapat.
|
Az internet vevőcsalogató hatását a rivális Burger King étterem már korábban felismerte. A gyorsétteremben 2001 óta működnek az infoterminálok, az internetes kapcsolatot az Inter.net Magyarország szolgáltatja.
A kutatások szerint az internetező társadalom és a gyorséttermek látogatói között igen erős korreláció áll fenn – mondja Lévay Márta, az inter.net marketingmenedzsere. A TGI Magyarország 2001-es kutatása kimutatta, hogy a Burger King látogatói között háromszor akkora az internetezők aránya, mint a teljes 14 éven felüli lakosságon belül.
Az Inter.net és a magyarországi Burger King étteremláncot üzemeltető Fusion Befektetési Rt., felismerve, hogy célcsoportjuk, s így annak szabadidő-eltöltési szokásai megegyeznek, kölcsönösen előnyös együttműködésben állapodott meg. Az együttműködéstől a Burger King forgalomnövekedést és nagyobb látogatói hűséget, az Inter.net ismertséget, imázsnyereséget, valamint új ügyfelek megszerzését várta – összegzi Lévay.
Étel mellé internet
Az infoterminálok hálózatának kiépítése 2001 augusztusában indult. A terminálokat a Burger King összes éttermében felállították, s az étteremben vásárolt kuponnal lehet használni őket – amennyiben a felhasználó más terméket is vesz. A terminálokon a reklámozó ügyfelek felületei ingyenesen megtekinthetők, böngészhetők, az egyéb tartalom böngészéséhez pedig a megvásárolt kuponon található kódot kell begépelni. A projekt működése óta az étteremben több mint 400 ezer kupont értékesítettek.
A terminálok képernyője LCD monitor, vandálbiztos, rozsdamentes acél billentyűzettel és tracballal vannak felszerelve. A hardverrészt egy külső cég külön rendelésre készítette, ezek értéke közel másfél millió forint. A képernyőn megjelenő hirdetéseket vagy a gépek szoftverét központilag, távirányítással lehet módosítani.
|
A Fusion Rt., a Burger King üzemeltetője 2003 szeptemberében indította be első Wifi szolgáltatóhelyét a Váci utcai Anna Kávézóban, idén májusban pedig az Arany János utcai éttermébe vezette be a vezeték nélküli, ingyenesen igénybe vehető internet-hozzáférést.
Az internetszolgáltató az Inter.net Magyarország Kft., a következő hotspotot július elsején indítja a Váci utcai Vámház Caféban. A Burger King-beli wifi hatótávolsága 300 méter. A felhasználók saját noteszgépükön, PDA-jukon vagy egyéb, internetezésre alkalmas eszközön ingyen, regisztráció és különösebb beállítások nélkül használhatják a vezeték nélküli internetet.
Nem ok nélkül választották ki a wireless internet bevezetésére éppen az Arany János utcai éttermet – hangsúlyozták a Burger King éttermet üzemeltető Fusion Befektetési Rt. vezetői. Az étterem a város bankközpontjában található, és az üzletemberek gyakran betérnek ebédelni. Számukra vonzó szolgáltatás, hogy a rövid ebédszünet alatt is nyugodtan intézhetik ügyeiket, olvashatják leveleiket, vagy lazításképp szörfözhetnek a neten.
