A főigazgató az szja-bevallási és -visszaigénylési rendszer számvevőszéki ellenőrzéséről elmondta: az APEH folyamatosan fejleszti ugyan adminisztratív és informatikai rendszerét, ennek ellenére vannak még hézagok. Hozzátette: a Pénzügyminisztériumtól erősebb felügyeleti kontrollt várnak el, mivel például a tárca a számvevőszéki jelentésből tudta meg, hogy van olyan jogszabály, amelyet az APEH és a minisztérium máshogy értelmez.
Az ÁSZ megállapította, hogy az APEH mulasztási, bírságolási gyakorlata nem készteti az adatszolgáltatókat a törvényben megfogalmazott kötelezettségeik pontos és időbeni teljesítésére.
A hivatal az adatszolgáltatókon belül az adókedvezményre jogosító igazolást kiállító szervezetek ellenőrzését 2001 és 2002 között megnégyszerezte, erre 544 esetben került sor. Az adatszolgáltatás elmulasztását 2001-ben az ellenőrzések 59 százalékánál, 2002-ben pedig 41 százalékánál állapították meg.
Az ellenőrzési megállapítások hasznosítása mellett az ÁSZ javasolta a pénzügyminiszternek, hogy vizsgáltassa felül a törvényben meghatározott adatszolgáltatások körét és tartalmát, és tegyen javaslatot a jogszabály módosítására az egyszerűsített ellenőrzések érdekében. Javasolták továbbá, hogy a pénzügyminiszter olyan törvénymódosítást kezdeményezzen, amely a mulasztási bírság felső összeghatárát megemeli.
