Nem indokolt viszont ugyanezt az eljárást a földi terjesztésű műsorok szolgáltatóival kapcsolatban lefolytatni, mert ezekkel a társaságokkal hosszú távú szerződései vannak a médiahatóságnak – közölte az elnök.
Kovács György elmondta: Magyarország uniós csatlakozásával „a joghatóság megválasztása valódi opcióvá vált”. Viszont „tévútnak” nevezte azt, hogy egyes társaságok olyan államokban regisztráltatják magukat, ahol számukra kedvezőbb a jogi környezet. Jelenleg a joghatósággal foglalkozó európai szervezettől kért tájékoztatás megérkezésére várnak, s annak ismeretében dolgozza majd ki saját elképzeléseit az ORTT – tette hozzá.
Elismerte, hogy a környező államokban a magyarországinál jóval kisebb a műsorszolgáltatási díj, s van olyan ország is, ahol csak a műsorszolgáltató regisztrációjáért kell fizetni. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a díjmódosítás „költségvetési kérdés is”, hiszen a beszedett összegeket az ORTT pályázatok útján újraosztja.
A héten a Minimax gyermekcsatornát működtető társaság jelentette be, hogy Budapestről Csehországba tette át magyar nyelvű műsorszolgáltatását; kevéssel korábban David Stogel, a TV2-ben is tulajdonos SBS Broadcasting fejlesztési alelnöke nyilatkozott arról, hogy Amszterdamból sugároznák tervezett új televíziós csatornájuk elsősorban nőknek szóló műsorát.
