Belföld

Carter és Clinton Kerryért kampányolt

Az amerikai Demokrata Párt négynapos bostoni elnökjelölt-állító konvencióján a felszólaló két volt elnök Jimmy Carter és Bill Clinton Bush ellen, John Kerry szenátor mellett korteskedett.

Azzal, hogy mások mellett Jimmy Carter, Bill Clinton és Al Gore szólalt fel az első este, a párt jelezte, hogy John Kerry szenátor, a valószínű elnökjelölt a következő hónapokban milyen témákat tervez bevetni a kampányban. Jimmy Carter hevesen támadta George Bush jelenlegi elnököt. Carter figyelmeztette hallgatóságát, hogy “az elnökválasztás tétje a nemzet lelke”. “A demokraták olyan Amerikát akarnak, amelyben közös a felelősség és egyenlőek az esélyek. A republikánusok viszont olyan Amerikát akarnak, amelyet a jó emberek, vagyis ők irányítanak” – mondta Clinton, akinek beszédével zárult a párt 44. országos konvenciójának hétórásra nyúlt első estélye.

Carter szerint Bush “politikája miatt a negyedszázaddal ezelőtti, Camp David-i vívmányok és a Bill Clinton által elért haladás veszélyben van. A mostani elnök hagyta, hogy a Közel-Keleten végigsöpörjenek az Amerika-ellenes szenvedélyek” – jelentette ki.

Elmondta, hogy háborús időkben szolgált a haditengerészetnél, Harry Truman és Dwight Eisenhower elnökök hivatali ideje alatt, de ezek az elnökök tudták, mi az a háború, és visszafogottságról, jó ítélőképességről, céltudatosságról tettek tanúbizonyságot.

Carter szerint Kerry, aki szintén a haditengerészetnél szolgált, és harcolt a vietnami háborúban, ugyanolyan jó elnök lenne, mint az említett elődök. “Biztos vagyok abban, hogy Kerry januárban visszaszerzi az Egyesült Államok vezetésének azt a hírnevet, hogy jó ítélőképességű és felelősségteljes – mondta.

Az Egyesült Államok szilárdan őrzi a világ vezető hatalmának pozícióját, de vesztett hiteléből, és egyre elszigeteltebbé, sebezhetőbbé válik a világban, amely ellenséges vele szemben – szögezte le.

Amint számítani is lehetett rá, Bill Clinton hatalmas üdvrivalgással fogadták a küldöttek. Felesége, Hillary, New York-i szenátor konferálta be őt. Clinton azt mondta: a demokrata és a republikánus pártiaknak “alapvetően eltérő nézeteik vannak arról, hogy hogyan oldjuk meg hazai feladatainkat, és hogy hogyan játsszuk el szerepünket a világban”.

Közben az elnökválasztási kampány az ország minden részében folyt tovább, amiből látszik, hogy ezeknek a konvencióknak egyre kevesebb jelentősége van. Maga Kerry Floridában kampányolt, ami a szervezők szerint legalább akkora figyelmet kapott a délkeleti államban, mint a konvenció északkeleten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik