A közlekedés ugyan lassabb lehetett az ókori Rómában, de egészen Kr.e. 45-ig az “örök város” utcáin is zűrzavar, majdhogynem káosz uralkodott. Az utcákon az egyetlen közlekedési szabály a járókelők presztízskülönbségének elismerése volt. A társadalmi pozíció alapján kialakított elsőbbségadási szabály kiváltotta a jelzőlámpákat, táblákat és az előre lefektetett közlekedési szabályokat is – több-kevesebb sikerrel.
Térj ki a gazdagabb elől!
|
Azt, hogy kivel is találkozott össze az ókori városlakó, könnyű volt eldöntenie. Egy pillantást vetett a másik öltözékére, és máris alkalmazni tudta az íratlan szabályt. A szolgáknak, akik fülükben fadarabot hordtak, mindenki elől ki kellett térniük. A bíborcsíkos tunikába öltözötteknek ugyan az egyszerű fehér tunikás nincstelenekkel szemben mindig elsőbbségük volt, a díszes tógát viselő szenátoroknak viszont ők sem állhattak útjukban.
Ha pedig valaki a nagy tumultusban nem tudta volna felismerni, hogy egy magas rangú szenátor vagy tisztségviselő közeledik, annak a szenátor szolgái segítettek. Az autóduda elődjeként funkcionáló rabszolgák rikkantásai hívták fel ugyanis a figyelmet arra, hogy uruk érkezésekor mindenkinek félre kell állnia.
Íratlan szabályok
Magasabb társadalmi pozíció – gyorsabb előrejutás Róma utcáin. Így lehetne összegezni a kölni egyetem professzorának, Werner Eck-nek legutóbbi kutatását, mely során a német kutató elsősorban az íratlan közlekedési szabályokat próbálta meg feltárni. „A közlekedési szabály nem volt éppen demokratikus, viszont hatékonynak bizonyult” – fejtette ki Eck a Die Zeit című német hetilapnak.
Hogy csak viszonylag bizonyult hatékonynak, annak több oka is van. A társadalmi különbségek ugyan szabályozták a közlekedést, ám az idő multával egyre több egyenrangú közlekedett Róma utcáin. Ráadásul a szűk utcákat nemcsak közlekedésre használták, hiszen kitelepedtek ide kocsmák, kereskedők és kisiparosok is, de gyakran került az utcára az emeletes házak ablakából a szemét, néha még az ürülék is.
Másrészt Róma, ellentétben Pompejjel, nem egy tudatosan megtervezett város volt, hanem szerves fejlődés révén alakult ki. Ennek köszönhetően megmaradtak a régi kisváros szűk utcái, amelyeken kerülgették egymást a piac környékéről érkező kordélyok, ökrösszekerek, valamint Róma polgárai, így a Kr.e. első század közepére nem csoda, hogy komoly gondot okozott eljutni a város egyik feléből a másikba.
Személyek szállítása ökrösszekérrel vagy kordéllyal ekkor már kifejezetten tilos volt, kivételt ez alól csak a legmagasabb rangú tisztviselők és a Vesta-szűzek jelentettek. A közlekedési problémákat azonban már nem lehetett ilyen jellegű intézkedésekkel kezelni, ezért Caesar Kr.e. 45-ben radikális lépésre szánta el magát.
Caesar sétálóutcává nyilvánítja egész Rómát
Caesar egész Rómát sétálóutcává nyilvánította napfelkeltétől délután 4 óráig, erre az időre kitiltotta a járműveket a birodalom fővárosának utcáiról. A kereskedők, zöldségesek és kisiparosok szekereinek és kordélyainak délután négyig a városkapukon kívül kellett várakozniuk.
A napközbeni forgalomkorlátozásnak azonban megvoltak a hátulütői. Juvenalis arról is ír ugyanis, hogy innentől a belváros és a szegénynegyedek lakói kénytelenek voltak elviselni az esti és az éjszakai órákban a folyamatos nyüzsgést és utcazajt. Eközben a gazdagabb rómaiak kertes villájuk udvarra néző hálószobáiban aludtak zavartalanul.
Ceaser rendelkezése kétszáz éven át volt érvényben, annak ellenére, hogy egyes történészek szerint Nérót annyira idegesítette az állandó éjszakai ricsaj, hogy Kr.u. 64-ben tulajdonképpen azért gyújtotta fel Rómát, hogy újra rendezve, szélesebb utcákat adhasson neki. Werner Eck ezt a felvetést határozottan cáfolja, de annyit elismer, hogy Néró Róma felégetése után valóban átrendezte a város utcahálózatát és kiszélesített az utcákat.
