A lap birtokába került dokumentum szerint Atkári arra szólította fel a fővárosi frakcióvezetőket, hogy delegáljanak új tagokat, mert a bizottság nem teljesítette jogszabályi kötelezettségeit.
Az ügy előzménye egy közbeszerzési eljárás, amelyet a Hősök terén lévő közvilágítás felújítására írt ki a városháza. A tárgyalásra hívott cég először 92,5 millió forintos, majd később egy némileg olcsóbb, 87,5 millió forintos ajánlatot tett. A bizottság egyik variációt sem fogadta el, mert túl drágának találta az összeget a hat lámpaoszlopért.
A főpolgármestert távollétében helyettesítő Atkári megvétózta a bizottsági döntést, ám a testület továbbra sem változtatott álláspontján. Az újabb elutasítást Atkári levele követte, amelyben az eddigi bizottsági tagok felmentését javasolja.
