A 2003/2004-es, vagyis a tavaly októbertől az idén szeptemberig tartó termésszezonban 5,43 millió 60 kg-os zsák lesz a kínálati többlet a nemzetközi kávépiacon, az előző szezon 8,63 millió zsákos hiánya után – közölte a Credit Lyonnais Rouse (CLR) árupiaci brókercég. Májusban a brókercég még ennél alacsonyabb, 5,27 millió zsákos kínálati többletet jelzett előre.
Dugig tömött raktárak
A kávéhiány és –többlet, persze, meglehetősen relatív, hiszen a világ kávékészletei körülbelül egy évi termés egyik felének felelnek meg. Így az adott évi terméseredményektől függően jobbára a túlkínálat enyhüléséről, vagy erősödéséről beszélhetünk. Most úgy tűnik, ez utóbbiról van szó, hiszen a világ felhalmozott készlete a tavalyi 52,96 millió zsákról az idén várhatóan 58,39 millió zsákra emelkedik.
A CLR brókercég becslése szerint ugyanis az arabica termése 76,69 millió zsák, a robusta termése pedig 41,41 millió zsák lesz várhatóan. Ezzel szemben a tavalyi szezon 63,31 millió zsák arabica és 39,23 millió zsák robusta termést hozott. Az összesített kávétermés 117,83 millió zsák lesz az idén, szemben a tavalyi 102,54 millió zsákkal, miközben a fogyasztás várhatóan 112,4 millió zsák körül alakul a tavalyi 110,9 millió zsák után.
Itthon tavaly dárgult – és az idén
Elemzők szerint a korábbi több éves erőteljes túlkínálatot követő tavalyi visszaesés után az ismét javuló terméseredmények várhatóan azzal járnak, hogy a múlt év végén kétéves csúcsra szökött nemzetközi nyerskávé árak mérséklődni fognak. Hogy a hazai fogyasztói árak erre miként reagálnak? – kérdéses, tény azonban, hogy a tavalyi világpiaci áremelkedés hatására felfelé mozdultak. Ezért élhet a fogyasztókban a remény, hogy a világpiaci túlkínálat nyomán vélhetően csökkenő nyerskávé árak hatására, az idei év végén mérséklődik majd a kávé hazai fogyasztói ára is.
A többség nem issza
A kávé egyébként a mai világban is csupán egy szűk kisebbség élvezeti szere. A világ népességének 80 százaléka ugyanis nem kávézik. A nagy kávétermelők persze, hihetetlen erőfeszítéseket tesznek a túlkínálattól szenvedő piacon a kereslet élénkítésére. A kereslet ugyanis jelenleg évi átlagban 1,5 százalékkal nő. Nos, Kolumbia, a világ második legnagyobb kávétermelője az elkövetkező években Oroszország, Kína és a Közel-Kelet mellett elsősorban Kelet-Európába akarja erősíteni kávéexportját. Az új piacok meghódítását elsősorban a fejlett országok stagnáló fogyasztása miatt látja szükségesnek a latin-amerikai ország. Ezzel szemben a kávé éllovas Brazíliában a hazai fogyasztás növelésére szerveztek kampányt. Ami tekintetbe véve a belső piac nagyságát, nem kevesebb sikerrel kecsegtet, mint a kolumbiai export-erőfeszítések.