Belföld

Demszky és Szent-Iványi az urnák elé hívná egész Európát

Szent-Iványi István és Demszky Gábor, az Európai Parlament (EP) két SZDSZ-es képviselője azt szeretné, ha az Európai Unió mind a 25 tagállamában népszavazást tartanának az EU új alkotmányáról - olvasható a kisebbik koalíciós párt honlapján.

Az erről szóló javaslatát a két magyar képviselő csütörtökön Strasbourgban ismertette az újságírókkal.

Mint elmondták, az indítványt előző nap már felvetették az EP liberális frakciójának ülésén, s a reagálások egyelőre vegyesek voltak: egyes liberálisok támogatták, mások viszont óva intettek a népszavazásos módszertől, attól tartva, hogy egyes országokban a lakosság – belpolitikai okokból – megbuktathatja az alkotmány ratifikálását.

(Erre a veszélyre egyébként Romano Prodi, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke is utalt szerdai strasbourgi felszólalásában, kérve az összes politikai erőt: tegyenek meg mindent azért, hogy azokban az országokban, ahol népszavazást tartanak majd, a belpolitikai szempontok ne homályosíthassák el az EU-alkotmány jelentőségét, hosszú távú, kedvező hatásait.) A két magyar képviselő egyébként kezdeményezésében szólt az adócsökkentés szükségességéről is, mint ami egész Európában a versenyképesség egyik legfontosabb feltétele, s Európa-szerte sürgették a kevesebb bürokráciával működő, kisebb állam kialakítását.

Az Európai Bizottság új elnöke, José Manuel Duarte Barroso csütörtöki megválasztását Szent-Iványi István úgy kommentálta, hogy a politikust a liberális frakciónak (az EP harmadik legnagyobb képviselőcsoportjának) túlnyomó többsége támogatta, de voltak ellenvetések is, többek között kijelölésének módja, a tagállamok közötti, színfalak mögötti alkudozások miatt. Azért támogatták a konzervatív politikust, mert a liberálisok szerint mindenképpen erős Európai Bizottságra, s annak élén egy nagy legitimitással bíró elnökre van szükség. Azonban fenntartásaikból következően az új Európai Bizottságot (mostani megválasztása után ennek összeállítása lesz Barroso legfőbb feladata) nem fogják automatikusan elfogadni: csak akkor szavaznak majd rá, ha a tagok legalább egyharmada nő lesz és nem valósul meg a „gazdasági szuperbiztos” intézménye, amelyet több nagy tagország szorgalmaz.

Ami a két magyar liberális politikus parlamenti bizottsági tisztségeit illeti, azt mondták, hogy amit célul tűztek ki, azt sikerült is elérniük. Demszky Gábor a gazdasági, illetve a költségvetési bizottságokban fog dolgozni, s emellett az EP-horvát parlamenti vegyesbizottság tagja lesz, Szent-Iványi István pedig a külügyi bizottságban, valamint vagy a regionális fejlesztési, vagy a nemzetközi kereskedelmi bizottságban dolgozik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik