A BUMIX ellenkező irányban, 0,13 százalék, 1,48 pontos emelkedéssel 1 120,62 ponton végzett.
A részvényforgalom közel 5,2 milliárd forintot tett ki.
A vezető részvények mindegyikének árfolyama esett, de a nap vesztese az OTP volt, a piaci megfigyelők szerint szektorális korrekció következtében. A bankpapír a nap végén 4220 forintot ért, 115 forinttal, 2,65 százalékkal kevesebbet mint egy nappal korábban. A részvény 25 forintos veszteségben kezdett és folyamatosan esett a kereskedés végéig. A bankpapír forgalma 3,82 milliárd forint volt.
A Richter 1,83 százalékot, 350 forintot veszített az értékéből és 18 750 forinton zárt. A papír 90 forintos vesztségben, 19 010 forinton kezdett és az első fél órában még 19 200 forinton is adták-vették. A Richter forgalma alig haladta meg a félmilliárd forintot.
A Matáv 0,58 százalék, 5 forint csökkenéssel 860 forinton zárt volatilis kereskedésben. A záróárral megegyezően 860 forinton nyitó távközlési papír árfolyama 853 és 861 forint között „ugrált”. A részvényben mindössze 284 millió forint értékben kereskedtek.
A MOL 0,12 százalék, 10 forint veszteséggel vészelte át a napot és a forgalma 314 millió forintot tett ki. A 8250 forintos záróár közel volt ugyan a 8252 forintos nyitóárhoz, de az árfolyam délelőtt még 8220 forinton, délután pedig 8295 forinton is volt.
Csillapodott az Antenna Hungária piaca, a forgalma csütörtökön nem érte el a 100 millió forintot. A részvény árfolyama 1,70 százalékkal, 55 forinttal 3180 forintra esett vissza. Az Egis alig 15 millió forintos forgalmat generált és az áfolyama 0,95 százalék, 85 forintos csökkenéssel 8905 forint volt a nap végén.
