Hiller István 20 százalékkal második, Lendvai Ildikó 19 százalékkal a harmadik, Gyurcsány Ferenc 11 százalékkal pedig a negyedik helyen szerepel a listán.
A tényt, miszerint most Szili Katalin vezet 36 százalékkal, Kiszely Zoltán politikai elemző a Magyar Rádiónak a következőkkel magyarázta: „Hiller István és Gyurcsány Ferenc korábban az MSZP programját készítve tették le a névjegyüket, míg Szili Katalin később indult. Azt látni lehet, hogy Szili Katalin egyrészt egy nagyon népszerű politikus, hiszen az Országgyűlés elnökeként egy olyan semleges pozícióban van, ami eddig a pártok felett lebegett, és ez népszerűséget hozhatott neki, illetve azt sem tartom elhanyagolhatónak, hogy ő nő. A női politikusok általában népszerűek a szavazók előtt és lehet, hogy ez nincs másként az MSZP tagok körében sem. „
Szilit eddig is a fő esélyesek közt tartották nyilván, annak ellenére, hogy ő visszavonultabb, halkabb volt ezidáig. Lehet, hogy pont ez az amit őt szimpatikussá teszi, hiszen akik túl gyorsan, túl magasra jutnak, nem keltenek szimpátiát a szavazók körében és a párttagok körében sem. A párt elnökét azonban a küldöttek fogják megválasztani, így az a jelölt nyerhet, aki a küldötteket, az alapszervezeteket a legjobban meg tudja győzni arról, hogy vele sikeres lehet az MSZP.
Kiszely szerint nem biztos, hogy a 2006-os megmérettetés az MSZP számára egy diadalmenet lesz, hiszen amennyiben az MSZP nem tudja megőrizni a kormányzati pozícióját, és ez eddig még egyetlen pártnak sem sikerült az első szabad választás óta, akkor lehet, hogy, aki most az MSZP elnöke lesz, eleve bukásra van ítélve és csak 2010-ben a következő választáson lehet esetleg újabb sikereket remélni.
Bár Kovács László bejelentette, ősszel nem indul újra az MSZP elnöki székéért, nem sokkal az EP-választás után csak a lakosság egyharmada volt azon a véleményen, hogy a rossz választási szereplés miatt a pártelnöknek le kellene mondania posztjáról. Elsősorban azért, mert a kérdésben főleg az MSZP-szavazók foglaltak állást, és számukra továbbra is egyértelműen Kovács a legrokonszenvesebb szocialista pártpolitikus.
Hiába esett a teljes népességben egy hónap alatt nyolc százalékot a pártelnök-külügyminiszter népszerűsége, a saját pártja szavazótáborán belül továbbra is 82 százalék volt azoknak az aránya, akik „szívesen látnák fontos politikai szerepben”.
Az 1200 fős mintán készített Medián-felmérés szerint ugyanakkor Kovács osztja meg leginkább a közvéleményt: az MSZP szavazótáborán kívül ugyanis csak kevesen (a Fidesz-szavazók 11, a „bizonytalanok” 38 százaléka) szimpatizálnak vele, az utódjelöltek közül többeknek lényegesen jobb a megítélése az ellenzéki és a pártpreferenciával nem rendelkező szavazók körében.
