Küszöbön a kamat- és hozamadó?

Nincs egységes szabályozás a tőzsdei ügyleteken elért árfolyamnyereség megadóztatására még az unión belül sem, nem beszélve a világ többi országáról. Az érettebb tőkepiacokkal rendelkező gazdaságokban ugyanakkor egyáltalán nem ritka jelenség, hogy az árfolyamnyereséget, sőt az egyéb pénzügyi megtakarításokon (például banki lekötéseken) elért hozamot az állam is megsarcolja. Az adó mértéke országonként eltérő, és több helyen aszerint is bonyolítják a helyzetet, hogy milyen típusú és időtartamú befektetésről van szó.

Mindenki másképp csinálja

Angliában mindig az adott évi költségvetésben meghatározott összeghatárig adómentes a befektetett tőke nyeresége, a 2004/2005-ös adóévben például 8200 font (mai árfolyamon számolva durván 3 millió forint) erejéig. Ez a gyakorlatban majdnem azt jelenti, mintha nem is lenne árfolyamnyereség-adó, ugyanis ekkora éves hozamot igen kevesen realizálnak, becslések szerint nem többen, mint 500-an az egész szigetországban.

Az adó mértéke egyébként a minimális 24 és a maximális 40 százalékos sávba esik, attól függően, hogy az adott értékpapírt hosszú vagy rövid távra vásárolták. A három éven belüli részvényforgatás a brit

adórendszer szempontjából ugyanis spekulatívnak minősül, ezért a legmagasabb rátával sújtott. A kulcsok folyamatosan csökkennek a hosszabb távú megtakarítások ösztönzése érdekében, mígnem a legalább tízéves befektetések hozamánál eléri a minimum értéket.

Spekuláció ellen

Az Egyesült Államokban hosszú-, közép- és rövid távú befektetéseket különböztetnek meg adózási szempontból. A másfél év elteltével realizált hozamot 5-15 százalékos adóval sújtják (attól függően, hogy egyébként melyik személyi jövedelemadó-sávba esik az adózó). Az éven túli, de 18 hónapnál hamarabb bezsebelt árfolyamnyereségből akár már 28 százalékot is elvonhat az adóhatóság, miközben az egy éven belül végrehajtott tőzsdei ügyletek profitja a normál szja-kulcsok szerint (vagyis maximum 39,6 százalékkal) adózik.

Meddig maradhatunk nullások? Magyarország az uniós tagországok többségi véleményét osztva a kamatadó illetékességi országban való befizetése és így az adatszolgáltatás mellett tette le a voksot. Jóllehet a brüsszeli bizottság 2005. július 1-jén bevezeti a kamatadót, ez a magyar befektetők szempontjából mindaddig nem jár érdemi változással, amíg nálunk a kamatadó mértéke a jelenlegi 0 százalékos szinten marad. Az uniós példák, tendenciák és a mostanában rebesgetett árfolyamnyereség-adó kapcsán ugyanakkor a kamatadó megemelése hazánkban is napirendre kerülhet – legkorábban ezév őszén. Szakértői vélemények szerint azonban mindez csak csak három-négy éven belül történhet meg, ekkorra lesz elég alacsony az infláció az adónem „felélesztéséhez”. A hozam- és kamatadó bevezetése vagy megemelése mellett és ellen érvelők véleményéről, a tőzsde elnökének érveiről korábbi cikkünkben olvashat.

A világ talán legfejlettebb részvénypiacával, valamint a leglelkesebb és legnépesebb tőzsdéző kisbefektetői táborával rendelkező országa egyébként néhány évvel ezelőtt tovább cizellálta a hozamadó rendszerét, a hosszútávú megtakarítások ösztönzésére egy újabb adókulcsot vezettek be. Az ötévesnél hosszabb ideig tartott értékpapírok eladásából származó profit ugyanis legfeljebb 18 százalékkal sújtható, és a legalacsonyabb jövedelmi kategóriára vonatkozó adóráta is a szokottnál alacsonyabb: 10 helyett 8 százalékos ilyen esetekben.

Az öreg kontinensen összességében jellemzően magasabb adórátákkal terhelik a lakossági megtakarításokat, ám néhány országban egyáltalán nem adóztatják a tőzsdei befektetések nyereségét – ide tartozik például Belgium és Hollandia. A cseh és a német adóhatóság csak a spekulatív ügyletek profitjából kér részt (utóbbi ugyan elég nagyot), az ő fogalmaik szerint ebbe a fogalomkörbe a hat hónapon belül megforgatott értékpapírok esnek. Franciaországban a befektetés időtartamától függetlenül 18 százalékos egységes adókulcsot alkalmaznak, ám Angliához hasonlóan szintén csak a többmilliós nagyságrendű nyereségek után.

Az árfolyamnyereség-adó alkalmazása jellemzően együtt jár a banki megtakarítások megadóztatásával is, bár van olyan ország, ahol a kamatadó maximális mértéke alacsonyabb vagy éppen magasabb. A környező országok közül egyébként Csehország alkalmaz kamatadót, ennek rátáját 2000-ben mérsékelték 25-ről 15 százalékra.

Svájc kemény dió Nem kis fejtörést okoz Svájc az uniós döntéshozóknak a kamatadó kérdésében. Svájc hiába nem EU-tagállam, de mint tradicionális pénzügyi, befektetési, banki központ, az EU-s állampolgárok pénzének is egyik gyűjtőhelye. Lévén, hogy a befektetéseket kedvező kondíciók és messzemenő diszkréció illeti, tipikus adóelkerülő lehetőséget nyújt az adatokat egymás között kicserélő és a kamatokat megadóztató uniós országokhoz képest. A banktitok őrzését Svájc az EU nyomására sem hajlandó feladni, kompromisszumos megoldásként viszont vállalta a külföldi magánszemélyek megtakarításaira a forrásadó bevezetését, ugyanolyan feltételekkel, ahogyan azt Belgium, Luxemburg és Ausztria is tette. Az eredetileg 2005. január 1-jére tervezett uniós kamatadó féléves csúszását is Svájc „intézte el”, a vele folytatott viták elhúzódása, a hosszú ratifikációs folyamat halasztotta el hónapokkal a szabályozás életbe léptetését.

Jön az uniós kamatadó

A tőkebefektetések eltérő adózási szabályai egyes országokat előnyösebb, másokat hátrányosabb helyzetbe hoz. Az uniós kamatadó bevezetésének ötlete is éppen ebből a felismerésből táplálkozik és – kimondatlanul bár, de – az ilyesfajta komparatív előnyök kihasználását igyekszik mérsékelni. Nevezetesen azt, hogy egy befektető azért vigye például egy másik tagállam bankjába a megtakarítható pénzét, hogy így elkerülje vagy csökkentse a saját hazájában egyébként megfizetendő adóját.

A sokat vitatott uniós kamatadó révén, ha egységessé nem is válnak az adóterhek, de magánszemélyek esetében beszedhetőek lesznek a külföldön realizált banki kamatok után is. Hiába utalja tehát egy német adófizető a megtakarítását egy brit bankszámlára, attól még Németországban is adóznia kell utána. A direktíva egyelőre nem valósítja meg az egységes adózást ebben a kérdésben, és (egyelőre) arra sem kötelezi a tagállamokat, hogy egyáltalán bevezessék a kamatadót ott, ahol eddig ezt nem alkalmazták. Információcserére, folyamatos adatszolgáltatásra viszont kötelezi a tagállamokat, vagyis „A” ország bankja köteles tájékoztatni „B” ország adóhatóságát a „B”-beli állampolgár nála elhelyezett betétjéről, illetve annak hozadékáról.

Ez alól csak Ausztria, Belgium és Luxemburg kap felmentést, amely országok a banktitok megsértéseként értelmezik a betétesek adatainak kiszolgáltatását. A megoldást az ő esetükben a forrásadó bevezetése jelenti, amelynek mértéke az Európai Bizottság júniusban hozott döntése értelmében 2005–2008 között 15 százalékos, 2011-ig 20 százalékos, ezt követően pedig 35 százalékos lesz.