Egy jól szervezett kartell-megállapodást azért nehéz bizonyítani, mert a titkos egyezségek tárgyi bizonyítékait a klubtagok módszeresen megsemmisítik. A versenyt ellenőrző hatóság gyanúját többnyire csak akkor válthatja be bizonyítékokra, ha bármelyik tag megtöri az „egyezményes hallgatást”.
A titkos megállapodásoknak lehetnek olyan részvevői, akik bár tagságukat a kartell feladásával szívesen megszűntetnék, mégis a szankcióktól félve inkább csendben maradnak. Az engedékenységi politika révén a bizalmatlanná vált tagok érdekeltté válhatnak az önkéntes információ-átadásban.
 |
 |
|
|
A foglyok játéka
A klasszikus fogoly-dilemma „meséje” úgy szól, hogy a rendőrség foglyul ejt két bűnözőt, akiket két külön cellában helyeznek el. Az ügyész mindkettőjüknek azt a javaslatot teszi, hogy amennyiben egyikőjük a másik ellen vall, és a másik nem vall, a vallomását felhasználják, őt pedig szabadon engedik. Amennyiben mindketten egymás ellen vallanak, akkor mindketten börtönbe kerülnek, de az együttműködési készség miatt előbb szabadulnak, mint abban az esetben, ha csak egyikőjük vall. Ha egyikőjük sem vall a másik ellen, akkor a bíróság csak valamilyen apró büntetéssel tudja sújtani őket. Egyetlen játék során a rabok – mivel nem bíznak a másikban, akiről nem tudják, hogy mit vallott – egyenként azt választják, hogy együttműködnek a hatósággal. Így elkerülik azt a helyzetet, hogy saját hallgatásuk és a másik vallomása alapján a legsúlyosabb büntetést kapják. A játékban ugyanakkor a legjobb helyzet, ami a rabok számára adódik, ha látatlanul összetartottak volna. |
|
|
|
|
|
Az első adatszolgáltatás jogán
A GVH engedékenységi politikája kétféle lehetőséget nyújt a kartell tagok számára: a bírság teljes elengedését vagy a bírság csökkentését. A teljes amnesztia csak azoknak jár, akik elsőként nyújtanak „meghatározó jellegű segítséget” a vizsgálat megindításához vagy a jogsértés megállapításához. Bírságuk csökkentésére azoknak a vállalkozásoknak van lehetőségük, amelyek bár később ébrednek, információikkal számottevően segítik a kartell feltárását.
Átmeneti piactisztító intézkedésként a magyar versenyhatóság a 2004. október 1-ig beérkező kérelmekre akár 70-90 százalékkal is hajlandó csökkenteni a pénzbeli büntetést, míg csupán a jogsértést elismerő vállalkozások is számíthatnak 30-50 százalékos engedményre. A határidőt követően a későn jövőknek már csak a bírság legfeljebb 50 százalékos mérséklésére lesz lehetőségük. Számolva azzal, hogy a GVH főszabályként a vállalkozás forgalmának mindössze 10 százalékát vetheti ki bírságként, az engedmények mértéke sem haladhatja meg Magyarországon a százmillió forintos nagyságrendet.
Az engedékenységi politika elgondolása mögött játékelméleti alapok húzódnak meg, sokan ráismerhetnek a problémában a fogoly-dilemma esetére. A valóságban ugyanakkor számos torzító tényező változtathat a mikroökonómiai elméletben tisztán jelentkező modell körülményein. Így csak a felsorolás szintjén a kartell stabilitásában meghatározó lehet a vállalatok közös múltja, stratégiai elképzeléseik, a már létező vállalati hálók szerkezete, és akár még a vállalatok vezetői közötti személyes szimpátia is befolyásolhatja, hogy mennyiben hajlandóak a hatóságokat az összefonódásról tájékoztatni.
Lassan vallanak a hazai cégek
Az Európai Unióban az engedményezési politika (leniency) 1996-os elfogadását, majd 2002-es megújítását gyors és látványos siker követte. Elindítása után alig hat évvel már 80-an kérelmezték a bizonyítékok beszolgáltatása fejében büntetésük elengedését, illetve csökkentését, és a bizottság ebből 16 esetben hozott összesen 2 240 millió euró bírsággal járó ítéletet. Magyarországon jóval lassabb sikerre lehet számítani – állítja Szolnoki Péter a GVH kartell csoportjának vezetője, – mégis bíznak benne, hogy a hazai hatósági gyakorlat is komoly eredményeket mutat majd fel. A 2003. decemberi bevezetés óta a Gazdasági Versenyhivatalnak még nincsen befejezett ügye, ugyanakkor 4-5 esetben már kaptak komoly jogsértésre utaló bejelentést.
Szolnoki Péter szerint a multinacionális cégek hozzák majd be a hazai üzleti kultúrába a „bizonyítékszolgáltatás morálját”. A nemzetközi vállalatok gyakorlatában teljesen elfogadottá vált az amnesztiakérés ilyen formája. Magyarországon a „brancsba” tartozó cégek egyelőre félnek attól, hogy az együttműködés a hatóságokkal társaik kiszorító magatartását vagy más piaci szankciókat vonnak maguk után. Kevesen látják be, hogy az ilyen büntető-akciók csak a versenyjog ismételt megsértésével hajthatók végre, ahol a Versenyhivatal újfent közbeléphet – véli a csoportvezető.
Kartellek többnyire olyan iparágakban alakulnak, ahol kevés a szereplő és viszonylag egységes terméket állítanak elő. Magyarországon külön sajátosság, hogy kartellre lehet bukkanni olyan piacokon is, amelyeket a túlkínálat jellemez, gondoljunk például a pékek esetére – mondta Szolnoki Péter. Ebben a helyzetben a közgazdasági elmélet a verseny erősödését várná, ugyanakkor hazánkban meghatározóbbnak tűnik a piac szereplői között levő „szolidaritás”, amelyik szerint mindegyikőjüknek meg kell tudni élni a tevékenységéből.
|
|
|
|
Ágazati mosakodás
A néhány szereplőt felmutató globális összefonódások mellett a többrésztvevős nemzeti kartell-ügyeknél is hatékony eszköznek bizonyult az engedékenységi politika. Hollandiában például közel 400 építőipari vállalkozás jelentette be májusban, hogy éveken át kartell-megállapodásokat kötött. Az érintett cégek „mosakodással” kerülhették el az állami megrendelésekből való kizárást. A holland versenyhatóság (NMa) május 1-ig biztosított lehetőséget az építőipari cégeknek, hogy bejelentsék: törvénybe ütköző módon előzetesen egyeztettek, avagy ármegállapodásokat kötöttek. A cégeket ezért bírsággal sújtják, ugyanakkor az értékes információt a bírság csökkentésével jutalmazzák. Bár az NMa később elhatárolódott ettől a lehetőségtől, de a cégek részéről felmerült a kérés, hogy az egész ágazat kapjon amnesztiát. Tavaly decemberben az NMa már 22 építőipari cégre összesen 100,8 millió euró bírságot szabott ki. Az érintett cégek elsősorban a tőzsdén jegyzett nagyvállalatok közül kerültek ki, így a VolkerWessels, Heijmans és a BAM, és még a vizsgálathoz vezető „fekete nyilvántartást” átadó Koop is milliós nagyságrendű büntetést kapott. |
|
|
|
|
|
Vitamin-összefonódás
Immáron példaszerű esetté vált az engedékenységi politika sikerére a nemzetközi Vitamin-kartell felgöngyölítése. 1999-ben az Egyesült Államokban közel 1 milliárd dollár, 2001-ben az Európai Unióban 855 millió euró, Ausztráliában pedig további 26 millió dollár bírságot fizetett 13 nyersanyag-vitaminokat előállító cég, miután társuk a versenyhatóságok előtt feladta a kartell tagjait.
Az egyezség legnagyobb részvevői a svájci Roche, a német BASF és a francia Rhone-Poulenc (ma Aventis) japán és kanadai gyártókat is bevonva nagyjából tíz éven keresztül tudatosan osztotta fel a világ szinte teljes vitaminpiacát, miközben a cégeken belül kialakított közös menedzsment segítségével határozta meg a piacon érvényes árakat. A cégek vezetői rendszeres találkozóikon precíz eladási és piaci-részesedési adatokat cseréltek, hogy egymást minél hathatósabban tudják ellenőrizni.
A hallgatás fala egy másik kartell-ügy hatósági kivizsgálása nyomán tört meg. Az Archer Daniels Midland vállalat körül az étel-adalékok piacának tisztességtelen ellenőrzése miatt kialakult botrány, majd ítélet során a Roche is bűnösnek bizonyult. A vezető jogászcégek további kartellek feltárásáért szerzett búsás jutalékok reményében a vitamingyártók ellen fellépő felhasználók nevében bírósági keresetek tömkelegét nyújtották be.
Bár a három vezető gyártó – miközben tovább folytatta jogszerűtlen kartell-tevékenységét – eleinte tagadta a vádakat, 1999-ben a Rhone-Poulenc az első bizonyítékokat szolgáltató cég jogán amnesztiát kért a hatóságoktól. Döntése számottevő „nyereséggel” járt, amíg társait Európában 300-460 millió eurós büntetéssel sújtotta a Bizottság, a Rhone-Poulenc mindössze 5 milliót eurót kellet, hogy kifizessen.
