Belföld

Pusztító árvíz és aszályveszély Indiában

Évente megismétlődik, az illetékes hatóságok mégis tehetetlenek. A monszun ismét jelentős területeket öntött el Dél-Ázsiában. Ahol viszont nem a víz elől menekülnek, ott az aszályt félik.

A legfrissebb beszámolók szerint közel 300 halálos áldozata van Dél-Ázsiában a napok óta tartó heves esőzéseknek. A nyár elején menetrendszerűen érkezett monszun válsághelyzetek tucatjaiért felelős Indiában, Pakisztánban, Butánban és Bangladesben.

Ilyen még nem volt?

Az általában júniustól szeptemberig tartó esős évszak minden évben több száz áldozatot szed a térségben, idén azonban egyes hivatalnokok szerint minden eddigi pusztításon túltesz a monszun. Ha azt nehéz is eldönteni, hogy ez-e a történelem legkegyetlenebb dél-ázsiai nyara, az könnyen előfordulhat, hogy a utóbbi éveket felülmúlja az idei esőzés, hiszen az indiai monszun ötéves ciklusokban „él”, évtizedenként kétszer az is előfordul, hogy a mezőgazdasági szükségletek miatt oly nagyon várt monszun elmarad. Idén azonban ennek az ellenkezőjéről kénytelenek beszámolni a hírügynökségek.

Sokan vízbe fulladtak a szélsőséges időjárás miatt, voltak akiket az amúgy az átlagos mindennapokon is életveszélyesen kígyózó elektromos vezetékek ráztak meg, házak dőltek össze és a higiéniás körülmények romlásával párhuzamosan egyre több áldozatot szednek a különböző fertőzéses betegségek is.

Bangladesben több mint egy tucat ember veszített életét, és csaknem hárommillió embert vágott el a külvilágtól az árvíz. A medrükből kilépő folyók utakat mostak el, és veszélyeztetik a vasútvonalakat is. A mentőalakulatok több ezer családnak igyekeznek átmeneti szállást biztosítani. Közel félszázan vesztették életüket az áradások miatt Nepálban és öten meghaltak Pakisztánban is.

Fertőzésveszély

„A helyzet nagyon súlyos” – értékelte a helyi viszonyokat az esőzések által leginkább érintett Assam indiai állam egyik vezető tisztségviselője. Közel hárommillió ember volt kénytelen elhagyni otthonát, az áradat bambusz- és szalmaházak ezreit vitte el, villanyvezetékeket és több mint két tucat kis gátat sodort el. A CNN jelentése szerint az említett észak-keleti tartományban már legalább 39-en életüket vesztették, a monszun teljes falvakat zárt el a külvilágtól, és több helyen megbénult a kommunikációs hálózat is. Az állam vezetői a Vöröskereszthez fordultak segítségért, hiszen az árvízen túl komoly gondokat jelent a több millió, lakóhelyéről elmenekült ember ellátása is. Nincs elég ivóvíz és fertőzésveszéllyel fenyeget a moszkitóhálók hiánya is. A hatóságok járványok elterjedésétől tartanak.

A légierő helikoptereket vetett be a külvilágtól elzárt emberek – többségükben háztetőkőn menedéket kereső asszonyok és gyermekek – mentésére, akiket csónakokkal is megpróbálnak elérni a katonák. Eddig összesen 3000 embert kellett kimenteni, több százezer embert pedig ideiglenes menekülttáborokban szállásoltak el.

Fegyverben a falvak





Máshol sem könnyebb?
Árvíz pusztít Svédország déli részén is, ahol utak és vasutak kerültek víz alá. Kína pénzügyi központjában, Sanghajban pedig heten meghaltak a viharos széllel kísért özönvízszerű esőben. Amíg Európában és Ázsiában a víz, addig az egyesült államokbeli Kaliforniában illetve Portugáliában a tűz pusztít. A délnyugat-európai ország középső vidékein két napja ég az erdő. A tűzoltók munkáját a kánikula és az erős szél is nehezíti.

Hasonló a helyzet Bihar tartományban is, ahol az árvíz több tucat vasúti pályát tett használhatatlanná. Ugyanebben az államban fegyveres összetűzésre is sor került egy folyó két oldalán fekvő falu lakói között, miután a folyam mindkét partjáról megpróbálták meggyengíteni a túloldali töltéseket, ezzel biztosítva, hogy a monszun miatt többszörösére duzzadt vízözön ne az ő oldalukon öntsön ki. Az esőzés hatalmas pusztításokat okozott a dél-indiai Kerala államban is, ahol a CNN értesülései szerint eddig 45-en lelték halálukat.

A számok még riasztóbbak az előrejelzések tükrében. Metereológusok szerint ugyanis a következő néhány napban még sokat romolhat a helyzet, és úgy tűnik, hogy a indiai hatóságok tehetetlenek. Ráadásul, míg a hatalmas ország egyes területein az árvíz okoz riadalmat, máshol az aszály réme fenyeget. Kormányzati tisztségviselők a középső és észak-nyugati területeken az aszály első jeleit vélik felfedezni és hamarosan tárgyalásokat kezdenek egy átfogó felkészülési terv kidolgozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik