Virágzott és koncentrálódott a bulvárnapilapok piaca az idei év első felében, a hírek szerint azonban a következő félév tartogatja az igazi meglepetéseket. A Ringier februárban visszavette a gebinbe adott Mai Nap kiadói jogát a Som-Média Rt.-től. Májusban pedig a görög Geronia-csoporthoz tartozó Napi Ász, illetve a Híd Rádió Rt. legújabb lapja, a Képes Bulvár indulása hozott némi pezsgést a piacon. A Híd Rádió vezérigazgatója, L. Kelemen Gábor víziója szerint a hazai bulvárolvasók száma nem fog növekedni a közeljövőben, így a meglévő szereplőktől szeretnének elcsábítani olvasókat. A kiadó közlése szerint egyelőre 20 ezer példányt tudnak naponta értékesíteni a Képes Bulvárból – írja a csütörtökön megjelenő Figyelő.
A lap indítását eredetileg a nyár közepére tervezték, azonban ezt – megneszelve a Napi Ász indulását – előrehozták májusra, így egy időben startolt a két lap. A Napi Ászt a G-Publishing Kft. adja ki, amely egy görög üzletember, Constantine Gerou tulajdonában van. Ő birtokolja a Geronia Hungary Kft.-n keresztül a Hustler, a Villám, és a Star című lapokat is.
Vezető pozícióban
Mindeközben a Ringier kiadásában megjelenő Blikk már-már „schumacheri” fölénnyel veri a többieket. Még ha nagyvonalúan össze is adjuk az összes többi lap (közölt) példányszámát, akkor sem tudják megszorítani a piacvezetőt. A fölényt jól jelzi, hogy a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) idei első féléves gyorsjelentése szerint a Blikkből átlagosan 256 ezer példány kelt el naponta (ez 18 ezerrel több, mint a múlt év utolsó negyedének adata).
A Híd Rádió Rt. második helyezett Színes Mai Lapjából ezzel szemben 54 ezer példány fogyott, ami ráadásul valamivel kevesebb is a tavalyi 56 ezernél. A többi lap (egyelőre) nem rendelkezik auditált példányszámadatokkal.
A Dunántúlon napilapokat kiadó, és a HVG Rt. többségi tulajdonával rendelkező Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) a hírek szerint bulvárnapilapot akar vásárolni Magyarországon. Jelenleg a Híd Rádió Rt.-vel folytatnak tárgyalásokat. L. Kelemen Gábor szerint – „milliárdos üzletről lévén szó” – akár egy évig is elhúzódhatnak a tárgyalások. A Híd Rádió vezetője azt is elmondta, hogy a felröppent hírekkel ellentétben nem „tartaléklapnak” szánják a Képes Bulvárt: amennyiben megkötik a szerződést a németekkel, vihetik mindkét lapjukat. Kapacitása mindenestre lesz a WAZ-nak az új napilapokra, hiszen már neki is kezdtek a 3,2 milliárd forintba kerülő új veszprémi nyomdájuk megépítéséhez.
Csapatépítés
A német Axel Springer is országos bulvárnapilapot fog indítani. A Financial Times németországi kiadásának nyilatkozva Mathias Döpfner, a konszern vezetője közölte, hogy a lengyelországi sikereiken felbuzdulva Bild-típusú napilapokat akarnak kiadni más országokban, így Magyarországon is. „Megfelelő piaci méret, a kiadónak legyen tapasztalata az adott országban, s összeálljon a kompetens csapat”- határozta meg a feltételeket Döpfner. Úgy tudni, a „kompetens csapat”, azaz a szerkesztőség toborzását meg is kezdték már a magyar leányvállalatnál.
Utóbbi elnök-vezérigazgatója, Bayer József a szintén az Axel Springer tulajdonában lévő Világgazdaságnak árulta el, hogy itthon még folyik a piackutatás, s ennek eredménye alapján döntenek majd a lap címéről, példányszámáról és áráról is. Egyvalami biztos: az újságot a kiadó most épülő kecskeméti nyomdájában állítják majd elő. A nálunk induló orgánum egyes hírek szerint a politikai napilapokhoz fog közelebb állni, és a Népszabadság babérjaira kíván majd törni.
Az cikk teljes terjedelmében a Figyelő július 15-én megjelenő 29. számában olvasható.