A bolgár kormány is megerősítette, hogy az Abu Muszab al-Zarkavi által vezetett terrorcsoport kivégezte a két túszul ejtett bolgár túsz egyikét – írja a BBC Online.
Az első jelentést az al-Dzsazíra televízió adta a kivégzésről, amely videokazettát kapott a Tauhíd és Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) nevű csoporttól. A felvételen – amelyet a televízió nem mutatott be – látható, amint lefejezik a két bolgár teherautósofőr egyikét. Az egyelőre még nem derült ki, hogy Georgij Lazov vagy társa, Ivajlo Kepov volt-e az első áldozat. A terroristák azzal fenyegetőznek, hogy a másik túszt is kivégzik, ha az amerikaiak 24 órán belül nem engedik szabadon az iraki foglyokat.
A bolgár áldozat a harmadik túsz, akit kivégezett a Zarkávi vezette csoport. Korábban egy amerikai, és egy dél-koreai férfit öltek meg, három török túszt és egy libanoni származású amerikai tengerészgyalogost viszont elengedtek a terroristák.
Manila kivonul
|
Irakban maradhatnak az olaszok
Olaszország viszont kitart amerikai fegyvertársa mellett. Annak ellenére, hogy egy robbatásos merényletben 17 katona és 2 polgári személy vesztette életét Irakban, az olasz parlament alsóháza jóváhagyta a 3000 fős békefenntartók megbízatásának fél éves meghosszabbítását.
