A nagyobb hálózatok, mint a Marks & Spencer és a Mango nem panaszkodnak, az előbbi elégedett a forgalommal, utóbbi szerint pedig a felgyorsult divat kényszeríti őket a korai akcióra. A kisebbek viszont kénytelenek a nagyokhoz igazodni, így be kell szállniuk a leárazási lavinába, ha nem akarják lehúzni a rolót.
Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Kisosz) ügyvezető elnöke szerint az idén nyáron a kereskedők az év elején arra számítottak, hogy tovább tart a forgalom növekedése, ám a bérkiáramlás visszafogása miatt ennek éppen az ellenkezője történt.
A verseny nagy vesztesei szerinte a multik, mert nekik meg kell szabadulniuk hatalmas raktárkészletüktől, míg a csak néhány boltot működtető kereskedők csak az utolsó pillanatban rendelik meg a nyári kollekciót, amelyet jobb áron tudnak értékesíteni.
Krisán László, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége kereskedelmi szekciójának elnöke szerint a vásárlók figyelmét az uniós csatlakozás utáni árudömping osztja meg, így a kereskedőknek a forgalom növelésével kell ellensúlyozniuk az árrés csökkenését.
