A brit cég, amely május 1-je óta közlekedtet napi egy járatot a londoni Luton repülőtérről Ferihegyre, keddi bejelentés szerint október 31-étől az északkelet-angliai Newcastle-ból, valamint a nyugat-angliai Bristolból is indít napi egy gépet Budapestre. Október 31-étől ugyancsak beindul az easyJet Genf-Budapest járata is, emellett a társaság a jelenlegi egyről napi kettőre növeli a Lutonról Ferihegyre közlekedő gépeinek számát. Az egy útra szóló jegyek ára 19 euróról (4800 forint) indul.
További őszi járatbővülést jelent majd, hogy az easyJet, a Heathrow utáni második legnagyobb brit repülőtérről, a Londontól délre fekvő Gatwickről is (Heathrow-ról az easyJet egyáltalán nem üzemeltet járatokat) beindítja járatait. A Gatwick-Budapest járat szeptember 30-án indul, a jegy ára egy útra 22,99 fontnál (8700 forint), oda-vissza 40,98 fontnál (15 ezer forint) kezdődik, adóval és repülőtéri illetékekkel együtt.
A bejelentett új járatokkal együtt az easyJetnek összesen hét európai repülőtérre – London Gatwick, London Luton, Bristol, Newcastle, Berlin, Dortmund és Genf – lesznek közvetlen járatai Budapestről. Ezzel ősztől Budapest lesz az easyJet legnagyobb kelet-európai központja, megelőzve Prágát, ahová a vállalat jelenleg hat európai járatot közlekedtet.
Az EU-bővítés előtt meghirdetett agresszív kelet-európai terjeszkedés jegyében az easyJet kedden közölte azt is, hogy Varsóból, illetve Krakkóból is megindítja járatait Lutonra – az előbbiből napi kettőt, az utóbbiból napi egyet -, és október 31-étől indul a Krakkó-Dortmund járat is. A brit légitársaság közleménye szerint a cég azzal számol, hogy a már működő, illetve ősszel induló, összesen 17 kelet-európai járatán a következő 12 hónapban „2 milliónál jóval többen” fognak utazni. Az új budapesti, illetve lengyelországi járatok népszerűsítésére a cég 1 millió eurós reklámhadjáratot kezd – közölték.
