Belföld

Ellenzi az árfolyamnyereség-adó visszaállítását a BÉT elnöke

A Budapesti Értéktőzsde Rt. elnöke gazdasági és erkölcsi hibának tartaná az árfolyamnyereség-adó újbóli visszaállítását, amelyet az MSZP-SZDSZ-kormány 2002-es hatalomra kerülése után röviddel eltörölt, betartva ezzel egyik választási ígéretét.

Szalay-Berzeviczy Attila nyilatkozatában elmondta: „a megtakarítások és növekedés elleni lépés lenne az, ha az szja-val már egyszer megadóztatott pénzügyi megtakarításokat ismételten megterhelnék árfolyamnyereség-adó címén is, ami ráadásul inflációs hatású.”

Az értéktőzsde elnöke reméli, hogy a kormány más módot talál majd az államháztartási hiány kezelésére.

Szalay-Berzeviczy Attila hozzátette: a lakosság pénzügyi megtakarításainak mindössze 1,2 százalékát fektette részvényekbe, ami a tőzsdei magyar részvényállomány 4,3 százalékát jelenti. Ez utóbbi számmal szemben az európai uniós átlag 10 százalék körül van.

Aláhúzta: a BÉT kiemelt stratégiai célja, hogy a hazai magánbefektetők egyre nagyobb arányban vásárolják magyarországi társaságok részvényeit, és a korszerűtlen hazai megtakarítási szerkezetet a fejlett országok szintjéhez közelítse.

Kiemelte: az árfolyam-nyereségadó ismételt bevezetése tovább erősítené az elmúlt években megindult kedvezőtlen folyamatokat, miközben nem segíti a hosszú távú, részvényalapú megtakarításokat, holott az állampolgárok öngondoskodásának erősítése kívánatos volna.

„Az árfolyamnyereség-adó jelenlegi, a kamatadóhoz hasonló 0 százalékos mértéke nemcsak a polgárok megtakarításait ösztönzi, hanem hasznára válik az egész magyar gazdaságnak” – húzta alá a BÉT elnöke.




Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik