A portugáliai torna három hete alatt az országba látogató szurkolók és turisták ugyanis közel 200 millió dollár forgalmat generáltak. A kormány azonban további 260 millió eurós plusz bevételt remél az elkövetkező hat évben az EB utóhatásaként. A jóval több, mint egymillió eladott jegy így rekordbevételt és rekordnézettséget hozhat a rendező országnak.
Az Európa-bajnokság ideje alatt azonban más rekordok is születtek. A torna hivatalos weboldalán, az euro2004.com-on naponta több, mint félmilliárd oldal letöltést regisztráltak, amely szintén eddig nem látott eredmény. A világ érdeklődését jól érzékelteti a Tata Indicom nevű indiai mobilcég sms-akciója az EB idején.
Az oldal a legnagyobb nézettséget az angol-portugál meccs alatt érte el, amely összecsapás az angol sörözőkben is nagy siker volt. Az átlagos 60 milliós forgalommal szemben 110 millió fontot hagytak az angol drukkerek a pubokban.
Az angol fogadóirodák is érdekes eredményekről számolhatnak be. Bár pozitív mérleggel zárták a tornát, volt olyan szurkoló, aki a görögök győzelmének köszönhetően 332 ezer fontot vihetett haza.
Az Eb egyik legnagyobb nyertese az Adidas-Salomon cég lehet, amelynek a Roteiro fantázia nevű labdája rendkívül jól fogy, másrészt az Eb győztes görög csapatot is a herzogenrausi márka ruháza fel. Így nem meglepő, hogy a döntő másnapján a cég részvényei emelkedésnek indultak. Az Adidas pedig alaposan kihasználta a hellén sikert. A torna zárásának másnapján egész oldalas hirdetéseket közölt a görögországi lapokban, melyekben gratulált a válogatottnak, majd megkezdte a csapat mezeinek gyártását. Az eladott készleteket pótolni kell, ugyanis azok pillanatok alatt elfogytak.
