Belföld

Átszervezi macedón leányvállatát a Matáv

A 2005 januári vezetékes távközlési piacnyitásra készülve átalakítja szervezetét a Matáv macedón leányvállalata, a MakTel - mondta el Károlyi Zsuzsa, a MakTel sajtófőnöke.

A jelenleg 3200-3300 főt foglalkoztató MakTel – amely a Matáv első negyedévi gyorsjelentése szerint 53 százalékos EBITDA mutatót ért el – ideális dolgozói létszáma a nemzetközi összehasonlítások szerint a jelenleginél lényegesen kisebb lenne.

A MakTel a 2003 elején megkezdett átalakítási stratégia részeként a nem fő tevékenységekhez kapcsolódó tevékenységei kiszervezését, valamint dolgozói létszáma csökkentését tervezi. A társaság a közel 40 százalékos munkanélküliségű Macedóniában 500 fős leépítést határozott el.

A dolgozóknak tett ajánlat hatására, egy a dolgozók körében végzett felmérés nyomán a tervezettnél sokkal többen jelentkeztek a leépítésre, monda Károlyi Zsuzsa.

Károlyi Zsuzsa elmondta, hogy a cégnél az elmúlt időben végrehajtott technológiai fejlesztések eredményeképp ma már túlzottan nagy a műszaki állomány, ugyanakkor hiány van a marketing- és értékesítési területeken.

A Matáv negyedéves jelentése szerint 2004 első negyedévének végén a vezetékes vonalsűrűség Macedóniában 29 százalék, a mobil penetráció 33 százalék körül volt. A mobilpiacon a MakTel 83 százalékos piaci résszel rendelkezett.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik